Nem tudok részt hozni főként ihlethiány miatt.

Kedves olvasók. Sajnálattal közlöm, hogy nem áll módomban egy ideig kiadni új részt ebben a blogban, sem a többiben.
Ugyanakkor nemsokára egy ÚJ bloggal kedveskedek nektek.
Íme egy csöpp bemutató :

Illúzió: 
Érzéki csalódás; önámítás; csalóka ábránd; látszat.

Noha mindenki szemében csak egy mese az egész, biztos vagyok benne, hogy létezik, hogy itt van, hogy hozzámér. Ez mind nem lehet csak egy Illúzió. E világ, mely oly becses nékem nem lehet csak a képzeletem szüleménye. 

Történetünk a királyokról, nemesekről, parasztokról mesél nekünk, de nem egyszerű módon, egy kis varázslatot - vagy szenvedést - hoz a világba. 

11. Bosszú? Bánat? Bocsánat?!

Elrontottam. Az egész életemet. Épp az előbb álltam ki Ash mellett, mikor a ’pasim’ meg akarta ölni.  Hibáztam. Nem is először. Féltem, hogy ez a kapcsolatunk javára megy. Zack mondata kattogott a fejemben. ’Ő legalább nem józanul tette.’ Ezek szerint, a csaj, akivel azt hittem megcsalt a barátjának a barátnője. Mindenesetre, a düh, mely szemeiben kavargott jogos volt. A bűntudat mardosott, és tudtam, sosem felejti el tetteim. Ashre pillantottam, és aggódó tekintete meglepett.

- Mi történt? – nézett rám zavarodottan. – Mi ütött Nickbe? – kérdezte, mint aki semmit sem tud. Lassan eltelt az este, és szemszínében alig látható változás ment végbe. Az eddig csoki barna szempár most halványabb lett.

- Ash, te tényleg nem emlékszel semmire? – meredtem rá, mire tarkóját vakarta és megrázta a fejét. 

– Telihold volt. Olyankor nem vagyok önmagam – vont vállat, mire szememben düh tüze lobbant fel. Miért felejtettem ezt el? Belementem a játékba. Kívántam, és erre nem is emlékszik. – De ne húzd az időm Amy. Mi volt? – fürkészte tekintetemet. Önmagamra voltam dühös. Mielőtt válaszoltam volna lassan elindultam a kijárat felé. Az ajtóban állva pillantottam hátra. 

- Lefeküdtünk Ash. Kihúztam a gyufát Nicknél – mondtam egy erőltetett fél mosollyal. Láttam, hogy nyaka lassan begyógyul, így nem aggódtam túlságosan. Válaszát meg sem vártam. Feszült, és egyben döbbent tekintete mindent elmondott. Ősz. Az évszak, amiben eddig is jártunk, de az idő most ellenem érvelt. Rövid öltözékem vérrel volt díszítve, ahogy a két srác közé álltam. Csak is Dom járt az eszembe. Mindent elrontottam. Mindent, és ez nem hagyott nyugodni. Mindent, és ez nem hagyott nyugodni. Egy közeli helyre mentem. Erdő. A hely, ahol mindig nyugtom volt, és az emlékek hada fogott el. A mobilom kutattam elő, és felhívtam Nicket. Bocsánatot akartam kérni, ám hiába vártam. Csak csörgött, s csörgött, azonban válasz nem érkezett. Lépteket hallottam magam mögött és egy nagy csapódással értem földet. Nehezékként valami alak esett rám. Legalábbis, én ezt hittem, de mikor nagy küszködés után megfordultam megtörtént életem legszörnyűbb dolga. Az a szempár, azok az ajkak. Dominick. Éreztem, ahogy a feszültség átjárja testét, de nem tettem ellene semmit. Nem voltam hajlandó bántani. Túlságosan szerettem. Mikor leszállt rólam oldalamon egy mély, hosszú csík keletkezett. Vér áztatta be felsőm, és egy ideig nem bírtam megszólalni. Engem nézett. Alakja bátorságról tanúskodott. felhúzott, és magánál tartott. Karmai oldalamba vájódtak. Ajkaim résnyire szétnyíltak, de hang már nem jött ki rajtuk. Az eddig hűvös szél most még jobban feléledt, és hajamat fújta. Szememben könnyek gyűltek. Meg akar ölni. Megértettem, de nem számítottam rá. Két nap. Ennyi idő telt el az este óta, és a másnap sikeresebb volt. A bisztrónál kezdtük az estét, és végigvezettem azon az úton, ahol először jártunk kézen fogva. Lábunk alatt a frissen hullott levelek vékony avarréteget alkottak. Minden szép volt, de tudtam, nem felejt. Azt hittem, ezek után nem lesz semmi rossz. A szökőkút előtt adtam neki egy búcsúcsókot.

-  Nick.. Nem szeretném, hogy miattam szenvedj állandóan – hajtottam fejem erőtlenül mellkasára.

- Sikerülni fog- erőltettem mosolyt arcomra.

- Megcsaltál, és józan voltál. Tudtad, hogy mit teszel – váltott hangja halkabbra, mint eddig, szinte suttogott.

- Ash semmire sem emlékszik. A hold rajta is meglátszik. Elragadott a gyönyör – köhögtem fel vért, s fejem továbbra is lehajtva maradt.

- A gyönyör, mi? – morgott, majd elengedett. – Tudod.. Egy pöcs vagyok, mert meg akartam kérni a kezed, de most már mindegy. Hülye lennék megtenni – hallottam gúnyos nevetését, melyek szívemig hatoltak, s fájdalmat okoztak.

- Épp ezért játszol most a halálomra – igyekeztem figyelmen kívül hagyni utóbbi mondatait, melyek könnyet csaltak szemembe. A földre rogytam, és négykézláb levegő után ziháltam. A vér testemet beborította. – Csak, hogy tudd. Szeretlek. És a hold rám szerinted nem volt hatással valamennyire? – pillantottam fel rá. Szemeim sárgán csillogtak a sötétben. Gúnyos mosolya visszatért, de ezúttal szolidabban.

- Tudod, attól még, hogy néha harapdáltalak nem lettél vérfarkas. Szóval, a hold nem lehetett hatással annyira rád – váltott át mosolya egy vigyorrá, s ölébe vett. Elindult hazafelé, és magával vitt, ám szavaira grimaszoltam egyet.

- Kit-su-ne – emlékeztettem. – Villámok, hold. Egyre megy. A farkas vér meg nem nincs bennem, nyugi – hajtottam vissza fejem mellkasához, és ez a pillanat filmekbe illő volt.  – Így szeretnék meghalni. A karjaid között. – nyögtem ki szavaimat fájdalmasan, hisz minden lélegzetvételem fájt ebben a tartásban. A vér lassan államról pólómra csepegett.

- Nem halsz meg – nevette el magát, legnagyobb meglepetésemre. – Viszont, ha kérhetlek, amikor legközelebb rád jön a vágy a hold miatt akkor inkább velem legyél, és ne másak nyitogasd szét a lábad – hangja mosolygott, mire bűntudatom feléledt.

- Miért segítesz? – morogtam egy kicsit mondatai miatt. Ő bezzeg lehet más csajjal, de én ne értsem félre, mikor szó nélkül lelépnek. Megcsalhat részegen, de én józanul – a hold hatása alatt állva – nem tehetem. Szép az élet. Míg válaszára várakoztam ilyen gondolatok felé kalandozott el tudatalattim.

- Attól még, hogy legszívesebben kitörném a nyakad ebben a pillanatban, tudom, hogy megbánnám, szóval rendbe teszlek.

- Nem vagyok szuper gyorsan gyógyuló bundás. Nekem ugyan úgy végig kell szenvednem az időt, amíg begyógyul – forgattam szemem, de arcomra halvány mosoly ült ki pihenni. Lassan megérintettem a születésnapomra kapott medált, miközben lehunyt szemmel beszívtam illatát. Soha nem akartam elveszteni. Mindig teste melegére vágytam. Szavai pedig csak növelték biztonságérzetem, ám azzal, hogy túlélem nem voltam teljesen biztos.- Tudom, hogy nehezen gyógyulnak a sebeid. Ismerlek már elég régóta. – mosolygott. Szemem továbbra is behunyva tartottam. Eszméletemet e rövid idő alatt, amíg utaztunk nem vesztettem el, viszont pár percre elaludhattam a kimerültségtől. Amikor felnyitottam szemeim egy meleg lakásban feküdtem a kanapén. Felsőm fel volt hajtva, így felsőtestem szabad volt. Egy kissé átázott kötést pillantottam meg bordámnál, és tudtam, hogy még élek. A fájdalom minden porcikámat átjárta, mellettem a szekrényen pedig egy forró csoki várta, hogy megigyák. A fiút magam mellett véltem felfedezni, miközben tekintetét a padlón pihenteti. Lassan felültem, de nem bírtam teljesen kiegyenesedni. 

- Köszönöm. - néztem rá, de szememben csak a bűntudat volt felfedezhető. Nem nézett rám és ez semmi jót nem ígért.

 - Nem fontos - motyogta, miközben a gyűrűt forgatta ujjai között. 

- Tényleg köszönöm - suttogtam, miközben a kezében  "játszadozó" kis ékszert figyeltem. - Utálsz, igaz?

- Nem utállak. Csak most nem annyira szeretlek, mint szoktalak. Jelenleg a düh az, ami erősebb bennem,

Válaszánál hatalmas kő esett le szívemről, de bűntudatom nem hagyott alább.

- Elrontottam. Tönkre tettem a kapcsolatunkat - álltam fel nehézkesen. Szavaim halkan hagyták el számat, de őszinteségről árulkodtak. - Gyere velem. Kérlek. - nyújtottam felé kezem. Volt valamim, amit már tegnap oda akartam adni neki. Viszont, öltözetem is érvelt az mellett, hogy lakásunkra vigyem. Mikor felállt és követni kezdett visszahúztam kezem. Fölöslegesen nem tartottam neki. Lassú, megfontolt léptekkel haladtunk a lakásom felé, mely még mindig üresen állt. A kulcsom előkeresve benyitottam. Egyből a nappali felé vezettem, hol egy dobozt csomagoltam ki. 

- Tessék. Boldog 5. évfordulót. Neked csináltattam. - nyújtottam át neki fél mosollyal egy képet, neki aranyosan be volt keretezve, és maga a kép kettőnket ábrázolta egy téli napon a hóban fekve. - Sajnálom, de ezt oda kellett adnom. Tudom, még van egy heten, de itt van. - nyújtottam át a szemébe nézve.

- Miért most kapom meg? - állta a szemkontaktusom, de tekintete mélyen enyémbe fúródott.

- Mert nem tudom, meddig tartasz meg. - mosolyogtam egy vállrántás mellett.

- Cseszd meg! - hallottam morgását, majd következő tettei megleptek. Magához húzott, és egy gyengéd, ugyan akkor szenvedélyes csókkal kötötte le ajkaimat.

- Bocsi - kuncogtam egy kicsit morgásán. Érintései a döbbenet mellett megnyugtattak. Egyik kezem hajába vándorolt. A gesztus viszonzása után elengedett, és nyakamra egy puszit adott. Pont oda, ahol érzékeny vagyok. Túl jól ismeri minden gyengeségem, hibám, és ezért sokszor szidtam magam. E tettével elérte, hogy ajkamba harapjak.

- Szeretlek. - néztem fel rá. A képet szabad kezemben tartogattam még mindig. 

- Én is - jött a válasz. Hangja komoly maradt, de szavai megdobogtatták szívemet. 

- Most maradjak inkább itt. Eltaláltam? - pillantottam körbe az üres lakáson. Legszívesebben vele mentem volna, de nem tudtam biztosan, akarja-e.

- Nem kényszerítelek semmire - suttogta fülembe, majd újabb puszival látott el, ezúttal a homlokomon 

- Rajtad múlik, kívánod-e a társaságom.

- Igen, kívánom. - nevetett fel. Elvette a képet tőlem, s a polcra helyezte.

- Nem viszed el? - figyeltem tetteit mosollyal arcomon, viszont képtelen voltam teljesen ellazulni. A kötéseim idő közben teljesen eláztak, ezt felsőm is mutatta. - Várj meg itt! - indultam meg a szobám felé, és tiszta ruhát vettem fel.

- Kész vagyok! - tipegtem vissza elé egy lenge felsőben. Bő anyagút vettem fel, hogy ne ázzon át pár perc alatt. 

- Csinos. - mért végig. Ez a szó a mennybe repített. Főleg, hogy Nicktől hallom.

- És hatalmas! - tártam szét kezeim, mintha szárnyaim lennének.  Nevetve közeledett, majd megcsókolt.

- Szeretnél felvenni egy öltönyt, igaz? - motyogtam a csókba. Reakciója hasonló volt, mint mire számítottam.

- Miért Amy? - húzódott el, hogy szemembe nézhessen. Az ő lelkének "tükrében" kíváncsiság rejtőzött meg. 

- Mert cukinak szeretnélek látni - villantottam felé egy ártatlan mosolyt, majd nyelve egyet hozzátettem. - És, mert az adósod vagyok.

- Rendben, felveszek - hagyta el száját egy halk sóhaj.

- Köszönöm. - ült ki arcomra önelégült mosoly.

- De, csak ha te veszed majd le rólam - vigyorgott, mire halkan felnevettem.

- Teremts hozzá helyzetet. Egy órát kapsz - billentettem oldalra fejem, akárcsak egy kiskutya.

- Teremtsek helyzetet? - ugrott fel szemöldöke homloka közepére.

- Megtehetem én is - mosolyogtam, miközben ujjammal lesimítottam felvont szemöldökét.

- Rendben, akkor csináld te.

- Szerepcsere - forgattam szemem, és egy gyors csók után kitessékeltem a házból. - Egy óra múlva gyere vissza.

- Oké - mosolygott, és az ajándékommal kezébe elindult. Néztem utána, majd mikor elfordult a sarkon a konyhába szaladtam. Kerestem gyertyákat, összekotyvasztottam egy kis spagettit. Ez volt az egyetlen étel, amit elbírok készíteni tökéletesre. A Suzy és Tekergő jutott idő közben eszembe. Gyorsan teltek a percek. Mikor az étel elkészült egy hangulatos tálba tettem, s megterítettem. A két gyertya fényére bíztam a világítást. A szobámba siettem. Mindössze 10 percem volt. Fekete rövidnadrágot és egy sötét melltartót kaptam magamra. A fürdő felé vettem az irányt. A sebemet átkötöttem jó vastagon, ezt pedig a világoskék pólómmal takartam. Hajam kibontottam, mindössze kétoldalt, elő volt eltűzve egy - egy tincs. Vártam. Nem kellett sokáig, hisz percek elteltével kopogást hallottam. Mosolyogva nyitottam ajtót, s a fiú látványa fogadott fekete öltönyben. 

- És tényleg felvetted! - böktem mellkasára, de hamar meg is csókoltam. - Pontos voltál - suttogtam ajkaira szavaimat. Nem zavart, hogy meg kívül van küszöbön.

- Nem hagyok ki egy alkalmat sem - mosolygott.

- Mégis mivel kapcsolatban? - vontam fel szemöldököm, s vártam válaszát.

- Veled kapcsolatban - maradt az imádnivaló mosolya arcán, majd míg elvesztem kisfiús tekintetében csókjával térített észhez. Hamar viszonoztam is, miközben beljebb húztam. 

- Kisasszony. - biccentettem az egyik szék felé, amit épp kiszabadítottam az asztal takarásából.

- Kapd be! - nevetett, és a másik székre ült le. Szomorúan elhúztam a számat, s visszatoltam az ülőhelyet.

- Az, az én helyem kislány - sétáltam elé. - A másikra szórtam bolhairtót is bundás - húztam az agyát, s haját kócoltam össze.

- Haza megyek. - állt fel, miközben morgott.

- Ne csináld! - álltam elé. Nem szántam komolynak szavaimat. - Sajnálom - hajtottam le fejem. Rájöttem, hogy nem lehet mindig az, amit akarok. - Nem tarthatlak mindig vissza. - álltam félre, s a másik székre ültem.

- Nyugi. Nem megyek el. 

- Sajnálom. - ismételtem meg halkan, miközben a földet vizsgáltam.

- Semmi gond, csak örülnék, ha néha a szereteted is kifejeznéd - mondta halkan, majd államat fogta meg. Lassan felemelte fejem, s megcsókolt. Habozás nélkül viszonzást is nyert a gesztus. Szavaira bólintottam.

- Akkor is te fogsz ide ülni, ha már kihúztam neked. - suttogtam ajkaira.

- Rendben. - mosolygott, s felálltam. A székre ültettem, majd sajátomhoz sétáltam.

- Akkor hát. Jó étvágyat! - fogtam meg a villám - Ja, ételmérgezésért nem vállalok felelősséget - kuncogtam szemébe nézve.

__________________________________________

Elnézést a hibákért. A rész egy napomba telt, és késő estig írtam telefonról. A reggelem is a szavak javításával, átformálásával telt. (5:50 volt, mikor kezdtem.) Tehát, az apró hibákért még egyszer bocsánat. .) Plusz, fele részem törlődött, így megkaptam a reggeli írás élvezetét is. Szóval remélem, a rész kárpótol a tartalmával, s az eseményeivel. Biztató kommenteket, építő kritikákat, megjegyzéseket szívesen fogadnék, és olvasókat is, akik nyomot hagynak maguk után. Köszönöm. .)

10. Nem tudom eldönteni, hogy most angol cím kell, vagy nem..

Kavarogtak a gondolataim. Nem voltam összetört, sem zavarodott..Viszont éreztem ahogyan lüktet a bosszúvágy és a harag az ereimben.
Úgy gondoltam, hogy jobb, ha nem megyek be a szobába, így az ajtóval szemben lévő falnak dőltem, és vártam. Megcsal..Éppen most.. És biztosan hidegen hagyja az, hogy éppen mi van velem.
Tudtam, hogy kivel van a szobában, éreztem.. Meg persze a drága barátom értesített, hogy biztosan a "barátnőmet" látja egy pasi karjaiban. Hittem neki..És jól is tettem.
Pár percig gondolkoztam, hogy esetleg hagyom, hogy ki szórakozza magát, és nem veszem megtörténtnek, hogy megcsal.. De a düh lett úrrá rajtam. Erős késztetést éreztem arra, hogy meg kell ölnöm valakit. És ez az érzés nem tompult.
Már vagy egy fél órája állok az ajtóban, és a bentről jövő hangokra igyekszem nem figyelni. A kilincset már többször is sikerült megragadnom, de nem vettem rá magam a benyitásra. Nem akartam megtenni Amy előtt, ami szépen lassan a tervemmé vált. Nem akartam előtte lenyomni Asht torkán a letépett merevedését, és vigyorogva nézni a szenvedését.
Megráztam a fejemet, így megpróbálva elhesegetni a gondolataimat, amik most is a fejemben cikáztak. Bántam, hogy leléptem otthonról, amikor megjött Lia, de idegesített, hogy a lány ennyire szerencsétlen..
Hallottam Amy bentről jövő kuncogását, majd kinyílt az ajtó. A lány szemébe néztem mélyen, hagytam, hogy szóhoz jusson.
- Nick.. - suttogta átnézve az előtte álló fiú válla fölött. Nem mondtam semmit. Ökölbe szorult a kezem, de csak néztem a szemébe. Szemeim hirtelen vörösek lettek, de nem zavart. Figyeltem a lányt, és minden erőmmel azon voltam, hogy figyelmen kívül hagyjam az előttem álló fiút. Elhúzta a száját.
- Jó volt a barátnőddel lelépni szó nélkül? Bízom benne, hogy eleget adott. - morogta, és Ash elé állt. Ennyi kellett nekem. Ellöktem a lányt, és a fiút a falhoz szorítottam a nyakánál fogva. Nem érte föld a lábát.
- Elmegyek..Mert telihold van..Te meg megdugod Amyt. - morogtam. Karmaim, melyek az imént nőttek meg -ezzel jelezve, hogy közel vagyok az átváltozáshoz-, a fiú nyakába mélyedtek. Nem tudott mozdulni..

Nem akartam bántani a fiút, bármennyire szét akartam tépni.. Tudtam, hogy a telihold hatással van rám.
- Én akartam lefeküdni vele.. - mondta, és beállt közém és Ash közé. Kezemet eltolta a fiú nyakától, de nem érdekelt.
- Kifoglak belezni Amy..Téged és a drága pajtársodat is. - morogtam, a sárga szemeibe nézve, nem törődve növekvő aurájával. A lány felé közeledtem határozottan a gyilkolás céljából, mikor éreztem, hogy megfogják a vállam.
- Mit akarsz tenni? - nézett a szemembe határozottan.
- Ki fogom belezni őket. - mondtam idegesen és lelöktem magamról a kezét.
- Ha most azonnal nem jössz el innen kénytelen leszek durva dolgokat művelni veled Dominick! - nézett a szemembe. Ő volt az egyetlen, aki visszarántott a jelenbe. Szemeim ismét a régi kék színeikben pompáztak. hátat fordítottam Amynek és Ahsnek, majd elindultam kifelé az épületből.
- Ő legalább nem józanul tette. -hallottam a barátom hangját - Az a lány aki ma nálatok volt a barátnőm. És hidd el, ha lenne közte és Nick között valami már egyikük sem élne.
Elmosolyodtam, majd kisiettem az épületből.  Nem érdekelt Amy, sem a kapcsolatunk, ami nem is számított igazán annak. Amint kiértem az emberi tömegből átváltoztam, és futottam ahogyan a lábam csak bírta. Határozottan, céltudatosan futottam. Bár nem tudtam, hogy hova.


Lia

Lassu léptekkel haladtam a folyosón. Egyedül voltam..És ilyenkor készültem ki a legjobban. Hangokat hallottam, és alakokat láttam, amik nem voltak ott igazából. Lépteket hallottam..
Biztos voltam benne, hogy van valaki a házban rajtam kívül, de ugyanakkor a tudatom egy kis darabkája szentül hitte, hogy csak képzelődök. Hallottam a halk kopogást a parkettán, mely az apám szobájából jött.
Szívem hangosan zakatolt, a levegővételem elakadt, és lassan indultam a szoba irányába.
Féltem, hogy mikor belépek édesapámat látom, aki már több mint 2 éve a föld alatt nyugszik kint a kertben.
Igen, a kertben..Mert a rokonaim szentül hiszik, hogy minden rokonomnak a családi házunk területén a helye. Így a házunk kertje egy kis temető voltaképpen. Nem tudom, hogy hány rokonom fekszik a ház mellett, vagy éppen alatta, de ez is biztosan közrejátszik a félelmemben.
Mély levegőt vettem, majd benéztem a szobába. Egy hangos koppanást hallottam, majd alaposan körbenéztem. Minden úgy volt ahogyan más 2 éve hagyva van.. Egy kivételével. Az ablak tárva nyitva volt. A kutyám meg a farkát csóválva nézett ki az ablakon. Beléptem a szobába, majd becsuktam az ablakot. A sötét erdőben egy csillogó szempárt láttam..Engem bámult. Sikítva rohantam ki a szobából, mikor elkapott valaki. Visítva ütni kezdtem, mikor végre felismertem a támadóm.
- Zack..- motyogtam már sírva.
- Csak én vagyok az Lia.. Az ajtó nyitva volt, így bejöttem. - nézett a  szemembe, és letörölte a könnyeimet.
- Nem zártam be.. - hüppögtem a könnyeimmel küszködve.
- Figyelned kellene, nehogy valaki rossz szándékú jöjjön be rajta. - nézett rám, és magához ölelt szorosan.
- Láttam egy szempárt kint. Engem nézett. - törölgettem a könnyeimet.
- Biztos csak egy farkas volt.- mosolygott rám..Titkolt valamit, láttam a szemében, de most nem értem rá vele foglalkozni. Hüppögve vettem a levegőt.

Csendben bámultam magam mellé, miközben a forró teámat kortyolgattam. Rossz érzés volt valamiért Zack és Dominick között ülni. Félelem járta át a testem Dominick miatt.
- Bántottad a volt barátom? - suttogtam Dominickra nézve. A fiú megrázta a fejét, és a szemembe nézett.
- Nem az én dolgom, hogy mi történik veled.- morogta. Stílusa meglepett, de nem érdekelt különösebben. Zacket figyeltem, aki Nicket bámulta. Egymást nézték, miközben a tekintetem közöttük cikázott. Olyan volt, mint akik egymás gondolataiban olvasnak. De ezt hamar kizártam, majd a kutyámra néztem aki csóváló farokkal ment oda Nickhez, és feküdt le mellé. Nem szokott így örülni senkinek rajtam kívül..Sőt, néha engem is kerül.
- Honnan tudtátok, hogy itt vagyok, és nem a saját lakásomban? - néztem felváltva rájuk.
- Láttam a kocsidat a ház előtt. - mosolygott rám Zack. Bólintottam, majd a teába kortyoltam.
- Anyukád hol van?
- Elment.
- Hova?
- Nem tudom Zack. - néztem rá. Anyám nem mondott semmit a hollétéről, sem arról, hogy mikor ér haza.

Dominick csendben ült a kanapémon, miközben a telefontját piszkálta. Idegesnek tűnt eleinte,de mostmár teljesen normálisnak látszott pár óra elteltével.
- Skacok, nekem el kell intéznem valamit, szóval majd lépek. - motyogta. Ösztönösen bólintottam, miközben a hideg futkosott a hátamon, mert éreztem a nyakamon Zack leheletét.
- Legalább lesz egy kis időnk kettesben.- suttogta a fülembe. A földet kezdtem bámulni, miközben nem igazán illendő dolgokat suttogott a fiú a fülembe.
- Zack, ami azt illeti..Szeretnék nyugodtan aludni, ha nem baj. - erőltettem az arcomra egy mosolyt, mire felnevetett, majd az ölébe húzott.
- Nem baj, holnap is ráér.
- Holnap dolgom van..- mondtam túl hamar. A fiú felvont szemöldökkel nézett rám, majd Dominickre, aki hangosan nevetett.
- Rendben..- motyogta. Tudtam, hogy nem érti miért nem akarok vele tölteni pár órát..Mármint úgy ahogyan a párok szoktak..
- Sajnálom, csak..Még nem érzem olyan komolynak ezt az egészet.- motyogtam az ujjaimat piszkálva
- Nem értem, hogy miért vagy ilyen visszafogott. - morogta
- Legalább ő nem dugatja meg magát senkivel. - nevetett fel erőltetetten Dominick. Nem értettem, hogy miért ennyire ellenszenves ma a fiú, de nagyon nem is tudtam megfejteni, mert ahogyan elterültem a földön, és Zack ölébe hajtottam a fejemet elnyomott az álom.

__________________________
Néhány szót kissé eltúloztam, talán finomabban kellett fogalmaznom szerintem..De nem tudtam. Szóval bocsánat, ha túl durva lett. :)))

9. Rosie's Dinert

Minden szót, és mondatot tisztán hallottam. Nem értettem. Miért olyan fontos Nicknek az, hogy a lánnyal mi történt. Vártam. Sokat vártam, mire elhalkultak a hangok. A léptek, melyek elhagyták a házat, zavaromat növelték. Csend. Ez honolt az egész házra. Pár percig még a földön ültem, és reméltem, felbukkan barátom mosollyal az arcán. Azonban nem ez történt. 5 perc és semmi. Az idő csak telt, s telt. 10, 15, 20 perc és semmi. Felkeltem, és utolsó reményeim társaságában mentem az ajtóhoz, ami csukva volt, de a többiek már sehol. Gondolom a lánnyal lépett le. Bosszút akar állni, amiért bántották. Ki az a lány? Honnan ismeri? ezer meg ezer kérdés szökött gondolataim közé, de rá kellett jönnöm, hogy nem tudok mindegyikre megoldást keresni. Be kellett, hogy lássam, ez a kapcsolat lassan a süllyesztőbe megy. Van neki fontosabb, akiért egyből ugrik és megtesz érte bármit. Azt se tudtam, hogy hívják a barátnőjét. Nem is kívántam sokáig ezen agyalni. A fürdőbe mentem. Számítottam rá, hogy nem jön vissza egy ideig. Ha pedig megérkezik, én nem leszek itt. Ismertem egy kis bisztrót, innen mindössze pár sarknyira. Oda készültem. Sose mentek oda egyedül, de nekem most kellett az ottani hírnév és a hangulat. Nem fogok lerészegedni. Nem az a fajta vagyok. Miközben levetkőztem, és vettem egy forró zuhanyt, szemem lehunytam. Gondolataim kizártam és átadtam magam a gyönyörnek.  A forró cseppek testemen végighaladtak, miközben kezemmel idomaimat takartam. Ezzel a vízzel le akartam mosni magamról a koszt és kiiktatni elmémet legalább pár percre. Mikor végeztem egy törölközőbe burkoltam magam. A szobába mentem, és egy trikót kerestem elő. A smaragdzöld ujjatlan felsőhöz egy kék rövidnadrágot vettem fel, ahhoz pedig egy kényelmes sportcipőt.  Mobilon és pénztárcám zsebre tettem. Táskát nem igen vittem, hisz ami kellett minden a kis tárcámba volt. A lakáskulcsomért mentem, és bezártam az ajtót. A küszöbön kívül még visszanéztem a házra, majd elindultam. Rosie’s Dinert.  Ez a szó kattogott agyamban. Lépteim határozottak és egyben megfontoltak voltak. Mindössze 15 percembe telt a séta, majd mikor odaértem leültem a pulthoz. Vártam. Nem volt sok vendég, aki pedig itt volt az mind a párjával. A pultos férfi nem sietetett. Még 5-10 perc volt az, amennyit vártam, addig a falon lévő órát figyeltem. A mutató minden ütése lassan telt. Nem is bántam, hogy nem szalad az idő. Ahogy a 6-oshoz ért a nagy mutató rendeltem egy banános shaket. Sokaktól hallottam, hogy a egyik legjobb italuk ez. Persze, nem lehetett panaszkodni semmire. Remek hely volt. Az italom megkapva egy hátsó boxba ültem be a játékgépektől nem messze. A zörgés és a gombok nyomogatása mosolyt csalt arcomra. Többször jártam már ezen a helyen ezelőtt és az a boksz már szinte törzshelyemmé vált. Legelső randim Dominickkal. Itt volt, mert olyan drámai belépőt és hangulatot akart. Na igen, meg azt hitte itt bármit megtehet. Viszont nem így volt. Mindössze egy csók volt az, ami elcsattant az est végén, amikor hazakísért. Fogalmam sincs, miért agyaltam ezen. Egyszerűen azért jöttem ide, hogy elfelejtsem. Ahogy látszik, nem igazán sikerült. A hideg, párás poharat kezembe fogtam. A kis napernyő feldobta és a szívószálat lassan számhoz emeltem. Nem siettem. Szabadnak éreztem magam, ám láttam pár kérdő tekintetet, hogy miért vagyok itt. Egyedül. Nem törődtem velük. A bisztrónak volt egy hátsó kis helysége, hol mindenkitől elzárva lehetett az ember. Láttam pár embert, aki oda megy gondolkodni, de ne nekem eszem ágában sem volt. Tekintetem a sárgás italon volt, és lassan kavargattam, hogy az alján lerakodó sűrűség felszálljon, és meg bírjam inni. Mikor ezt tettem, akkor is csak rövid kortyokat nyeltem le, miközben behunytam szemem. Zöldeskék szemeim rejtve maradtak a napvilág előle ezzel a tettemmel. Kitsune. Ez a faj, aminek születtem, és anyám halála után én örököltem. Nem használtam sokat képességeimet. Igyekeztem normális tiniként élni mindennapjaimat. Egy váratlan fordulat törte meg gondolatmenetemet. Egy srác, ki mellém ült. Felnéztem rá. Akármennyire is kívántam figyelmen kívül hagyni, nem ment. Ismertem a srácot. Arcán az a mosoly, mely állandóan idegesített. Ő is vérfarkas volt, mint Dom. Annyi különbséggel, hogy alfa ugyan, de neki bundája szürkén hullott testére. Nem volt bajom vele, csak a hírneve. Túl nagy volt, és sajnos igaz. Ash. Az a fajta, aki imád szórakozni a lányokkal, de ennek ellenére jó fej volt. Rövid, sötétbarna haj, mellé csoki barna szempár. Maga a tökély, aki mindig vetélytárs volt a pasimnál.

- Szia, Ami. Merre hagytad a kutyádat? – villantott gúnyos mosoly felém, miközben rám nézett. Halkan kuncogtam. Bírtam benne, hogy képes bármilyen helyzetemben felvidítani. És, utálta Nicket. Igen, ezért kerültük egymást az élet nagy részében. Ha vele látna, a féltékenysége nem tudom, meddig menne. Nem akartam, hogy miattam bántsa.

- Én is örülök neked - mosolyogtam rá, és álltam a szemkontaktust, melyet ki próbált alakítani. – Nick. Nem kutya, és ezt te is tudod. Amúgy meg, valahol a városban. Lelépett egy csajjal – vontam vállat a legnyugodtabb stílusomba, amit elvárhatott. Már kezdett hidegen hagyni a téma, és meggyőztem magam, hogy biztos csak egy jó barátja. Mindaddig, míg társaságom meg nem szólalt.

- Te is tudod, hogy nem csak egy barátja, igaz?! – forgatta meg szemét, és az a mosoly keserű grimasszá vált. – Gondolj bele. Szólt mikor lelépett? – tette fel a kérdését, mire megráztam fejem. – Akkor tuti, hogy fontos számára a lány. Ki tudja. Lehet, hogy még nálad is fontosabb. Ha dolga akad, legalább annyit mondjon, hogy mindjárt jön. Ez így lenne igazságos veled szemben. – fejezte be, és szeme őszinteségről árulkodott, azonban nem akartam feladni a reményt.

- Jó, de ezt épp te mondod, aki csak játszik a lányokkal? – vontam fel szemöldököm. Reakciója az volt, amire számítottam. Egy halk, de gúnyos nevetés. Rosszallóan rázta a fejét, amit nem is igazán értettem.

- Valld be, cica! Valld be, hogy a te sejtéseid is hasonlóak az enyémhez. Egy kis kaland más csajokkal. Tiltott gyümölcs. Az a legjobb. És, ha már rajtam van a sor a válaszra. Ismersz. Nem állapodom meg egy lánynál, de előtte közlöm velük, hogy vége. Maximum 2-3 napig húzzák mellettem. Nem szeretik a módszerem – sóhajtott, de tekintete megint rám, kalandozott. – Próbálj ki másokat is Am – váltott halkabbra, miközben közelebb hajolt. Hangja rabul ejtett, ahogy tekintete is. Nem bírtam ellenkezni. Kihasználtuk azt, hogy mindketten „szabadok” vagyunk. legalábbis ő mindenképp. Nem válaszoltam kérdésére, hisz tudta magától is, hogy igaza van. Ebben nem is biztosabban, akkor mikor megcsókolt. Normál esetben eltoltam és kiabáltam volna vele. De nem ezt tettem. Viszonoztam, és puha, meleg ajkai enyémmel fonódtak össze. Keze derekamra csúszott és képzeletben láttam, ahogy elégedett mosolya ott éktelenkedik arcán. Kezem óvatosan nyaka köré fontam, és átadtam magam a pillanatnak. A pillanat tüze és mámora mindent elfeledtetett velem. Na igen, ezért is nem bírnak ellenállni neki. remekül  csókol. Érzékien és szenvedélyesen. Minden lány álma, hogy egy ilyen gesztus repítse őket az álomvilágukba. Közelebb húzott magához. A falhoz nyomott, ami mellettünk volt. Nem volt durva, ami meg is lepett. Ehelyett kezeit fejem mellé támasztotta, és lágy csókokkal hintette be nyakam szabad területeit is. remek munkát végzett, mert a vágyam és az iránta eddig titkolt érzelmek felszínre készültek törni. Ajkaimba harapva akadályoztam meg a hangfoszlányom kiszökését számon. A külvilág elhagyott minket, és csak egymásnak léteztünk. legalábbis ezt éreztem.

- Nem bánjuk meg? – kérdeztem halkan, mikor önmagam ellen küzdöttem, hogy ne tegyek olyat, amit megbánok. Ki szerettem volna élvezni minden vele töltött percet, és testét érezni. kezem óvatosan pólóján simítottam végig. Tökéletes teste bolondított.

- Nem. Hidd el. Élvezni fogod – lehelte szavait ajkaimra, majd ölébe kapott. Gyorsan és precízen cselekedett. Tudta, mit akar.  Lábam dereka köré fontam, és kapaszkodva hajtottam fejem mellkasához.

- A shakem – kuncogtam. – Meg sem ittam még Ash – emlékeztettem, mire halkan felnevetett. Felvette az italt és nem törődött a vendégekkel. Egy ilyen jelenet errefelé már megszokott volt. Főleg itt. Ebben az épületben. Rendkívül erős volt. Egyik kezével tartott másikkal az italom fogta. Az egyik folyóson elhelyezkedő szobába vitt. Tudtam mire készül, mégse ellenkeztem. Túlságosan kívántam.


_________________________________________________________________________________

Igen, ebben a részben megfordulnak olyan helyek, események, amiket könyvből ihlettem. Ezért előre is elnézést. Remélem nem akadály senkinek. Ennek ellenére, egy komit várnék az olvasóktól, kik kritikát, vagy egyéb véleményt fűznek a régen ígért fejezetemhez. .)

Figyelem!

Halii olvasó/k! :'D
Azt a hírt szeretném most tudtotokra adni, hogy egy ideig inaktív lesz a blog, és a kövi részekre max csak jövő hét környékén számíthattok. (Ha előbb, az már haladás) Nem kéne magyarázkodnom, hogy miért, és egyebek, de megteszem. nem halok bele pár sorba. Szóval, mivel én jönnék résszel, de a hetem zsúfolt programokkal - edzéssel- van betöltve, és hétvégente nem ülök sokat gépnél, így a délelőttjeimen pedig nincs ihletem. xD tehát, mivel a társam se nagyon ér rá, így, hogy az állandó magyarázkodást kerüljük egy határozatlan időre 'leállunk'. Gondolom, nem érint sokakat, de azért gondolta, szólok. 
Egy komival megköszönnénk, ha jelezné az, aki olvassa. Sokat számítani. Köszönjük. .) :3


I was the optimist, Wolf World :'D ~ Az optimista voltam, W.W. 

8. Bonyodalmak

Még nem láttam Amyt annyira nyugodtnak, mint ahogyan most volt a kutyával. Meg kellett neki szereznem, és ebben teljesen biztos voltam. Akaratom erős volt..
- Hogy van Scott?  - tértem rá a témára. Tudtam, hogy csak barátok Amyvel, de néha eléggé rendesen kihozott azzal a sodromból, hogy túl közel ült a lányhoz. Tudtam, hogy a fiú is vérfarkas, csak ő alfa.. Én fölötte állok a rangsorba. Nem sokan tudják, de az alfa farkasok felett van egy rang, ami csak örökölhető. Én száműzött vagyok, leváltam a falkáról, és otthagytam mindent egy kis hiba miatt.
- Visszament Európába. Össze kell szednie a falkát, aztán mennek valami találkára.- suttogta a kutyát simogatva. Apró levakarhatatlan vigyor jelent meg az arcomon. Jó volt tudni, hogy az ellenfelem nincsen a hatáskörben.
- Csak nem zavar, hogy sokat vagyok vele míg itthon van? - kuncogott, melytől kissé elpirultam. Ráhibázott..
- A-Arról szó sincs. - dadogtam kicsit zavartam. Utoljára akkor voltam ennyire zavart, amikor az egyik csajnál voltam este több éve, és az apja ránknyitott, miközben nem éppen valami közvetlen dologban volt részünk.
- Biztos?
- Talán. - motyogtam alsó ajkamba harapva. A lány halkan felnevetett, majd rám mászott, és megcsókolt. Fantáziám rögtön beindult, de amennyire tudtam uralkodtam rajta.
- Scott csak egy jó barát.
- Remélem is, vagy nem lesz orra. Csak apró kis darabokban. - suttogtam miközben egy tincsét forgattam az ujjaim között.
- Akkor nem lesz csajod. Szeretem Scottot, barátként. Mindig számíthatok rá. - motyogta ajkaimra, melytől egy cseppet megremegtem, aztán átkarolta a nyakamat.
- Rendben..De ha bepróbálkozik nálad leütöm. - suttogtam alig hallhatóan, majd hevesen csókoltam meg. Élveztem, hogy közel van hozzám. Nem akartam sohasem elengedni.

Lia Davn

Hangos ajtócsapódásra lettem figyelmes, majd egészen lassan álltam fel a székemből. A laptopot lecsuktam, majd a halk lépésekre koncentráltam. A lépések halkak voltak, majdnem teljesen némák..De amikor félsz..Minden akaratlanul hangosabb lesz akár egy kortyolás hangja, egy sohaj, vagy bármi más.
A szívem gyorsabban dobogott. Volt bent valaki, rajtam kívül.
- Lia? - hallottam az ismerős hangot. Megkönnyebbültem, hogy egy idegen helyett egykori párom hangját hallom, bármennyire irtózom tőle.
- Mit akarsz Dave? - sétáltam elé, és az orrára tévedt tekintetem. - Csúnya..
- Csodálkozol? Az a barom erősen ütött múltkor a buliban.- morogta idegesen. Bármennyire is utálom Davet tudom, hogy a fiú jót tett az ütéssel. Ugyanis ha nem lép közbe volt barátom bizony keserves kínok között megerőszakol.
- Miért jöttél ide? - néztem rá.
- A kutyád elszökött. Megtalálták. De nem megyek el érte Lia. Az a hülye dög elrohant tőlem. Tanuljon egy kis tiszteletet az a dög! - morogta. Taboo volt az egyetlen ami megmaradt nekem Davetől. Szerettem a kutyát, pár hónapja hoztuk el az egyik barátunktól, mert ő nem tudta gondozni. Azóta a kis kutya a szívembe lopta magát.
- Elhozom.
- Nem teheted! Nem a tiéd a kutya Lia! Papiron az enyém. - nézett a szemembe, és elkapta a csuklóm. Fájt a szorítása, bármennyire is nem akart bántani. Úgy éreztem, hogy márpedig ez a fiú célja.. A fájdalom..
- Elhozom. Hol a cím? - néztem mélyen a szemébe.
- Ha elmész érte megkeserülöd ezt még. - nézett rám.
- Hol az az elcseszett cím? -üvöltöttem, mire a kezembe nyomott egy lapot, majd elengedett. Mikor elindultam volna kifelé megragadta a karomat és szembe fordított magával..

Pár pillanatig a plafont bámultam. Fájt a fejem, az arcom..A szemem. De rendesen láttam. Bizonytalanul álltam fel, majd vettem tudomásul, hogy a fiú elment. A tükörhöz mentem, és észrevettem a bal szemem kőrül egy nagy lila foltot..Megütött..Már nem egyszer volt rá példa, hogy Dave kezet emelt rám. De ennyire még sohasem ütött meg. Felvettem a földről a cetlit, majd rohantam a házhoz, ahol a kutyámnak kellett lennie.
A vihar tombolt kint, de nem érdekelt. Rohantam ahogy csak tudtam. Amikor a házhoz értem kopogni kezdtem. Az ajtó egy kis idő után kinyit..És akkor ott állt előttem Dominick. A fiú, akiről a titokban álmaim voltak, a fiú aki betörte az orrát az exemnek..
- Lia? - suttogta a nevemet. Dideregtem, miközben a szemébe nézem. Odébb állt az ajtóból, így helyet adva nekem. Zihálva mentem be, majd megláttam a kutyámat egy lány mellett. - Mit keresel itt?
- A kutyámért jöttem. - néztem rá, majd a kutyára aki a padlón feküdt. Lassan elindultam felé és a lány felé, majd legugoltam a kutya elé és megsimogattam. Miután alaposan megszaglászott vadul csóválta a farkát.
- Miért nem beszélsz hozzá? - hallottam a fiú hangját - Azt szeretik a kutyák.
- Amúgy sem hallaná, mert süket. - néztem hátra rá mosolyogva, majd a lányra néztem, aki kicsit magasabb volt nálam. Megint a jó isten éreztette velem, hogy alacsony vagyok. - Köszönöm, hogy vigyáztatok rá.
- Máris el kell vinned? - Engedte el a lány Taboot, és szomorúan nézett rám. Majd megszakadt a szívem, de tudtam, hogy ha itt hagyom a kutyámat akkor én fogok összetörni.
- Sajnálom, de muszáj..Nagyon fontos a családomnak - nekem - De ha akarod néha elhozom látogatóba.
- Értem. Nem kell. Örülök, hogy eddig figyelhettünk rá. - mondta láthatóan erőltetett mosollyal. Kicsit meglepődtem, amikor a fiú a számomra ismeretlen lányhoz lépett, majd suttogott valamit a fülébe, és megcsókolta. Azt hittem, hogy testvérek, de eléggé feltűnővé tette Dominick, hogy övé a lány.
- Akkor én megyek is.- mondtam - Köszönök mindent.
Kimentem a kutyával az ajtón, de meglepetésemre nem csak mi jöttünk ki. Dominick mögöttem állt, és engem méregetett.
- Mit akarsz? - néztem rá. Féltem tőle, bármennyire is vonzó volt a külseje.
- Ki ütött meg?
- Elestem. - suttogtam zavartan.Semmi köze nem volt hozzá, hogy mi történt a szememmel, sőt eleve hozzám sem szólhatna..
- Nem vagyok hülye. - nézett a szemembe.
- Nem lényeg.
- Ki ütött meg? - hangja hangosabb lett. Összerezzentem, majd a földet pásztáztam, mintha olyan izgalmas és érdekes lenne a sár.
- Semmi közöd hozzá. - suttogtam - Egyártalán miért érdekel?
- Mert utálom, ha egy fiú bánt egy lányt.
- Nem kell megvédened Dominick. - néztem fel rá. Állkapcsa megfeszült.. Rettegtem tőlle.
- Mondd már! - üvöltötte.
- A volt barátom volt. - suttogtam sírva.
- Akivel a buliban voltál? - halkabb lett a hangja, de ugyanolyan heves. Nem válaszoltam, de mire felnéztem már nem állt előttem.

___________________________________________
Elnézést szeretnék kérni a kisebb kiborulásomért amit múltkor rendeztem.

7. A szürke hétköznapok

Egy hét. Ennyi idő telt el azóta, hogy újra együtt lennék Nickkel. Olykor teljesen zűrös az életünk. Nem költöztem vissza, hanem egyedül lopom napjaim nagy részét a lakásunkban. Sokat vagyok ugyan a fiúval, de semmi nem történt csak pár kedves gesztus, vagy hasonlók. Nem alszok nála, hisz tartom magam ahhoz, hogy érezze, mennyire fájt minden, ami történt.  Amik már elmúltak az születésnapom, hol legjobb barátom volt csak és az „uram.”Scott. Na, igen vele aznap, mikor kaptam a fiúmtól is az ajándékot találkoztam, majd egy csodás napot töltöttünk messze otthonomtól. Sokat beszélünk, de vissza kellett mennie külföldre. Per pillanat Európa egy kis országában, Svájcban tölti a szabadidejét, hisz ott kapott munkát. Ezzel jár, ha az embernek – az ő esetében vérfarkas -, ha festő munkája mellett megvan a rangjának átka. Falkájának tagjai szétszóródtak, s igyekezett összeterelni őket, hisz részt kellett venniük egy kisebb találkán, hol minden csapat megjelenik. Visszatérve a jelenre. A szobámban roskadok, egy füzet felett, melyben rajzolásaim vannak. Képtelen vagyok koncentrálni bármire is, csak Dominickon jár az eszem. Igen, azt mondtam nem adom magam könnyedén, de vágytam érintéseire, és arra, hogy mellette lehessek. Egy hosszú ujjú felsőt viseltem, melynek ujjai végén, derekánál és nyakánál egy fekete csík éktelenkedett, mely szorosabban tartotta, adott bele egy kis formát.  Sötétkék farmerom mellé mindössze egy bokazokni tartozott, és a meleg takarók leple alatt egy forrócsókival kezemben olvasgatta. Minden szóra külön figyelmet fordítottam. Mobilom mellettem hevert, hisz rengetegszer megfordult a fejemben, hogy bepötyögöm a fiú nevét, és a hozzá tartozó számot felhívóm. Mindig tompítottam a csábítást, de nem bírtam túl sokáig. felkaptam a kis eszközt, és megtettem eddigi terveim. Vártam, hogy felvegye, s hallhassam hangját. Mikor halk neszt hallottam meg a vonal túlsó végén szívem gyorsabban kezdett verni.

- Szia, van valami terved délutánra? – szóltam bele a telefonba, miközben hajamat piszkáltam. Mindig izgultam, ha vele beszélek, s hangom olykor el is szokott csuklani.

- El kell mennem boltba, de utána nincs – hallottam válaszát, melyre egyből felpörögtem, és már fel-le járkáltam szobámban, miközben következő mondatomba kezdtem bele, de féltem, hogy nemleges választ kapok.

- Átmehetek? Mert hiányzol, és unatkozom is itthon egyedül – ismertem be neki az igazat. Nem akartam azt hozzátenni, hogy vágyom arra, ahogy végigsimítja kezét gerincemen, vagy az apró gesztusaira.

- Persze, gyere – adta a választ. Hangján hallatszódott, hogy mosolyog, és nem csak számomra volt kellemes a beszélgetés.  Már csak azt kellett kiderítenem, mikor mehetek át hozzá. Nem lakott messze, mindössze 5 sarknyira, amit hamar megtettem.

- Rendben, akkor, ha nem gond 10 perc múlva átmegyek – kezdtem bele, ám eszembe jutott, hogy lehet, megzavarom valami munkában, így folytattam – de, ha nem jó, akkor majd később.

- Gyere csak – érkezett meg a válasz, amire vártam, s amiben reménykedtem. Ugrottam egyet, és ajkamat harapdáltam, miközben vártam, mond-e még valamit. Mikor fél perc némaság honolt ránk megszólaltam izgatott és szétszórt hangon.

- Remek! Pár perc és ott vagyok. Várj meg a vásárlással – kuncogtam el magam, majd a készüléket jobb vállammal tartottam a fülemnél, miközben készülődtem. – Szeretlek, szia – tettem le gyorsan, majd a fekete telefont az ágyamra dobtam. Szénaboglyához hasonló hajam rendbe szedtem, majd kiléptem a szakadó esőbe. Sportcipőm lett hű társam, ki utamon kísért. Esernyőt nem vitte, hisz szerettem érezni, mikor a cseppek hajamat áztatják, bár utána szög egyenes frizurám apró, göndör tincseket kapott díszítésként, melyet aranyossá tették jellemem. E tulajdonságom miatt sokszor lenéztem, vagy lebecsültek, hisz „egy ilyen kislány nem elég erős ehhez, vagy ahhoz.” hallottam fejemben a legtöbbször elhallatszódó lekezelő mondatot. Nem észleltem, hogy tudtomon kívül gyorsabb tempóra váltottam, mellyel rövid idő alatt megjelenhettem a srác lakása előtt. Kopogtam, majd bebújva a takart rész alá vártam. Újra rá kellett várnom, hogy kinyissa. Elmosolyodtam, mikor utat engedtem fantáziámnak, ahogy felkap, megpörget maga körül, miközben magánál tart, majd egy lágy csókkal köszönt. Persze, tudtam, hogy Nick nem az a romantikus fajta, ki mindenre rá lehetne venni. Hallottam halk lépteket az ajtó másik feléről, majd láttam, miként nyomódik le a kilincs. Ahogy kitárult előttem az ajtó mosolyogva néztem a fiúra.

- Gyors voltam? – kérdeztem levakarhatatlan mosollyal arcomon. Hajamból, és felsőm aljából kicsavartam a vizet, melyet sétám alatt szívott fel a ruhadarab.

- Igen, gyere be – mosolygott rém, majd elállt az ajtóból, és úriember módjára beengedett. Besétálta, ám bent meg is álltunk.

- Köszi. Na, mikor akarsz boltba menni? – néztem fel rá. Reméltem, hogy majd csak az után, hogy az eső csillapodott, hisz jelenleg minden lépésemet pocsolya kísérte.

- Ráér – adott egy gyors, rövid választ, mellyel megspórolta magának azt, hogy indokokat osztogasson, és ilyenek.

- Remek. Akkor.. – gondolkoztam el. – Mit csináltál eddig? – tettem fel neki a „nagy” kérdés. Ötletem sem volt, mivel tölthette szabadidejét, hisz én már halálra untam a fejem egyedül.

- Elindultam hozzád, aztán találtam egy kutyát, és hazahoztam – vont vállat amolyan ilyen az élet stílusban. Mindig is éltem-haltam az ebekért. Ahogy ezt a mondatát kimondta felragyogott szemem.

- Van egy kutyus a lakásban? – pillantottam körbe csillogó szemekkel, és rugózni kezdtem. Én is vágytam egy sajátra, de apuék felelőtlennek tartottak, és hát a farkas pasim mellett egy kiskutya nem tudtam, mennyire lenne jó ötlet.

- Igen – mosolygott a fiú továbbra is. – de nem jön, ha hívom – láttam fél szemmel a jól ismert vállrántását.

- Tuti fiú kutya, és nem szeret – kuncogtam és beszaladtam a nappaliba, hol az aranybarna ebet megpillantottam. – Megtarthatom? Mi a neve? – halmoztam el kíváncsi kérdéseimmel a barátom.

- Van gazdája Amy – jött oda mellém, és mikor ő is a földre ült ölébe helyezkedtem. – A neve Taboo (Tabu) – suttogta, miközben én továbbra is  az állatot fürkésztem.

- Kár, pedig már megörültem, hogy van kutyád – csüggesztettem le ajkaimat, majd megismételtem a kutya nevét szép lassan. – Taboo. Cuki név – simogattam meg Retvier keverék buksiját. Láttam, hogy a „székem” is ugyan ezt teszi. Mellkasára hajtottam fejem.

- Elég öregecske – nézett a kutyára, ki megállás nélkül a padlót szaglászta.

- Öregecske, de nagyon aranyos – suttogtam, és továbbra is az öregúr fülét piszkáltam. Kimásztam a fiú öléből, majd a padlóra feküdtem, és a kutyus szemeibe néztem.  Egyik szeme barna, másik kék árnyalatban úszott.

- Igen az – mosolygott mögöttem a fiú, s csak fél pillantás erejéig néztem rá.

- Meg fogom szerezni! – közöltem vele elszántan, s szememben a kihívás tüze jelent meg. Nevetve ült mögöttem, miközben válaszolt.

-  Van gazdája – nevetett halkan, és mint egy kiskutyának beletúrt hajamba. Kocs fejjel néztem szemébe.

- Nem fogja elvinni – vigyorogtam. – Majd megbeszélem vele – vontam vállat egyszerűen.

- Te tudod, de valószínűleg szereti – mosolyogott, mire megforgattam szemeimet.

- Nem baj. Én is szeretem – öleltem át a kutyus nyakát, ki hozzám bújt. Fülemet Nick nevetésének hangja csapta meg, mikor ölelgettem a kutyát. felragyogott szeme, és a jószág megnyalta orromat. Mosolyogva borzoltam össze bundáját, majd hátamra feküdtem, miközben a hű társ fejét hasamra hajtotta. – Jó kis fiú – motyogtam. Behunytam szemeimet, és hallgattam, ahogy szívverése egy ütemre jár enyémmel. Dom keze után kutattam, majd megfogtam azt.

6. Újrajezdeni

Halkan suttogtam a lány fülébe szavakat, melyek kifejezik az érzelmeim. Szorosan fogtam a derekát, miközben az egész testét rajtam pihentette.
-Nem akarok kikelni az ágyból. - suttogtam alig hallhatóan.
- Ne is, mert te vagy a párnám. - kuncogott. Hangja csengése mosolygott csalt az arcomra, tetszett minden ami fele kapcsolatos volt.
- Szeretem minden apró kis porcikádat. - suttogtam, majd a nyakát kezdtem gyengéden csókolgatni kezdtem ajkait, melytől ismét önmagam voltam. - Hiányoztál
- Én is. Tudod, mennyivel jobb, hogy itt vagy? - suttogta a fülembe, így kényszerített arra, hogy levegőt se vegyek. . - Te is, de ilyen könnyen nem vagyok a tied.
- Nem is várom, hogy megtedd. - néztem a szemébe- Nincs arra mentség amit tettem.

***
A nap sugarait egyre több felhő zárta körbe. A szél sebesen fújt, mintha azt akarta volna, hogy forduljak meg és menjek haza, de nem tettem. A vihar közeledett, és ezt már apró esőcseppek is jelezték. Már egy hét eltelt azóta, hogy újra együtt vagyok Amyvel, de néha zavartan érzem magam, nem találom a helyem a saját házamban. Szeretem a lányt, de rendkívül fáj minden amit tettem. Nem vagyok önmagam, mióta megcsaltam, emiatt a kapcsolatunk is megromlott. Néha szinte fojtogat a bűntudat amit kelt bennem eleve a jelenlétével.

A fákat hajlítgatta a szél, villámok cikáztak körülöttem, az eső miatt átázott minden ruhadarab ami rajtam volt. Halk vinnyogást hallottam, így odakaptam a fejemet, majd észrevettem egy kutyát. egy fa alatt ült békésen. Fekete póráz lógott a nyakörvén. Aranybarna bundája vizes volt, kajla füleivel a földet bámulta, és felém közeledett. mikor nekiment a lábamnak a közepes testű kutya. Végignézett rajtam, majd tovább akart menni, de elkaptam a póráza végét.
- Gyere. - mondtam a vihartól a saját hangomat sem hallva.
A kutya lassú léptekkel jött engedelmesen utánam.

A kutya retriver keverék lehetett, fején meglátszott a kor hatása miatt keletkezett ősz szőrszálak. A kutya egyik szeme kék volt, míg a másik zsemleszínű barna. Körmei kopogtak a parkettán ahogyan lépkedett bizonytalanul. Fejét a földre szegezte, és úgy sétált. Nem értettem, hogy miért viselkedik így az öreg kan kutya. Levettem róla a porátz, majd a nyakán feszülő piros, szövet nyakövén akadt meg a figyelmem. Egy biléta lógott rajta, melyen a kutya neve szerepelt, a másik oldalán pedig egy telefonszám.
- Taboo.. - olvastam fel a nevet. A kutya nem reagált a névre, de ezt betudtam annak, hogy nem ismer. A telefonomat elővettem, majd felhívtam a számot.
- Helló..Megtaláltam a kutyáját.- mondtam bele a telefonba. Egy gyors csevej után megbeszéltük, hogy csak pár nap múlva tudna érte jönni a gazda. Addig pedig nálam marad.

Taboo lefeküdt a kanapé mellé. Egyszer nem láttam boldognak, a csillogás sem volt meg a szemében amit egy kutyától el sem kell várni. Néha meg-meg remegett a teste, mire behunyta a szemét és elaludt. egy darabig csak figyeltem, majd eldőltem a kanapén és elaludtam.

__________________________
Sajnálom, hogy ennyit kellett várni a részre, de sajna a lovaglás, kutyasuli elvette minden időmet. Igyekeztem írni, de mindig kitöröltem mielőtt közzétettem volna. Nem voltam velük elégedett. Ezzel sem vagyok az, viszont kötelességemnek éreztem, hogy ezt a picurka részt kitegyem, hogy lássátok. Esküszöm legközelebb többet írok ennél a néhány sornál, de nagyon nehéz, ha nincsen ihletem :// Most is 0:30 van és írom a mihaszna bocsánatkérésem, ahoz a mindössze 1 olvasóhoz aki tényleg követ minket..Wolf World-öt és engem.. Ugyanis hiába van a megtekintés 800 oldalon ki tudja hányan olvassák, és hányan elégedettek, ugyanakkor hányan is elégedetlenek. És valóban.. Hányan is olvassák a blogot?!? 
Szóval kedves EGYETLEN olvasónk bocsánatot kérek a kimondottan pocsék részért. Remélem tudod, hogy rád gondolok most, miközben írok. Sokszor CSAK TE adod meg a reményt, hogy folytassam. Szóval köszönök mindent, és bocsánat.

A komiknak kimondottan örülnék.

Xxx. Soul