5. Egy váratlan fordulat

Délutánom hátralévő részét a parton töltöttem, és elolvastam a könyvet, melyet barátom adott. Sok mindenre fény derült, mely eddig még homályos ködfolt mögé volt rejtve szememben. Este indultam hazafelé, miközben a csillagok már az ég tetején jártak. Telihold lesz, két nap múlva. Épp a születésnapomra esik, de nem zavart. Akkor igazán elemembe voltam, hisz a hold sugarai feltöltöttek, akár egy misztikus ládácskát. a hazafelé utam zökkenőmentesnek bizonyult, bár fájt a tudat, hogy apuék holnap elmennek, s egyedül maradok. Megvolt, ki lesz az, akire számíthatok a nagy napomon, melyet már annyira nem is vártam. Ahogy beléptem a házba már olyan 22 óra lehetett, így nemsokára eljött az éjfél. Letusoltam, átöltöztem, majd gondolataimba merülve tértem át álmaim világába. Reggel, korán keltem, hisz el szerettem volna még köszönni családom tagjaitól. 5 óra lehetett, s még rettentően fáradt voltam, emellett akár holdkórosan is képes lettem volna kivánszorogni szobámból, és egy puszit nyomi anyu és apu arcára. Szerettem őket, jobban, mint bárkit. Nick volt az egyetlen, aki felvehette velük a versenyt, de már nem volt mellettem. Be kell, hogy valljam, az estéim unalmasabbak és üresebbek voltak nélküle, hisz míg mellettem volt nevettünk, átölelt, és magához húzott, míg el nem aludtam. Kételyeim, a felől, hogy találok még egy olyan srácot, ki elfogad úgy, amilyen vagyok szinte a nullával voltak egyelőek. Hamar lerendeztük a búcsút, hisz most pár hónapig nem lesznek itthon. Miután a kocsijuk eltűnt az utca sarkán lévő kanyarban visszamentem szobámba, és a takaróra zuhanva aludtam el. Pár órával ezután ébredtem fel, s ekkor már elememben voltam. Nem éreztem fájdalmat, de megszokásomnak hála egyből megfordultam, hogy puszit nyomhassak alvótársam orrára. Szomorúan ébresztett fel a valóság. Szürke hétköznapok egyike volt. Unalom, és izgalommentes élet. Egy ideig a parkban sétáltam, Scottot semerre sem találtam, majd mikor azt est eljött hazafelé vettem az irányt. Senkivel nem váltottam egy szót sem, miközben mászkáltam, csak a magány volt útitársam. Nem aludtam, hisz mire hazamentem már olyan 23 óra lehetett, így elhatároztam, hogy éjfélkor kimegyek a szirtre, azzal a reménnyel, hogy ott sikerül kiürítenem gondolataimat telihold napján, és boldogan állhatok szembe az ajándékkal melyet régi haverom tervezett. A hűvös szellő cirógatta nyakamat, szemem pedig a fénylő gömbre fordult, mely túlszárnyalta a csillagok fényét. Öltözetem egy egyszerű rövidnadrág volt, melyet kékes-szürke farmeranyagból készítettek, és hozzá egy topp, melyre lyukacsos trikót húztam, így idomaim takarva voltak, de átjárt rajta a szellő.  Színe fehér volt, de az alatta lévő anyag pedig fekete, mely az este sötétségébe passzolt. Smink nem volt rajtam, de álmos sem voltam. Szemeimet –meglepő módon – nem kisérték karikák. Középhosszú, barnás hajamat fújta a szél, és tökéletes este volt, ahhoz, hogy átadjam magam a gondolataimnak. Ami ismételten kizökkentett az a léptek hangja volt mögöttem, melyek alig észrevehetőnek bizonyultak, de nagy odafigyelést érdemleve észre lehetett őket venni. Hirtelen megszűntek, majd éreztem, ahogy valaki mögöttem áll, s lehelete nyakamon érződik.

- Mit akarsz? – suttogtam, de nem fordultam hátra. Fogalmam sem volt, ki lehet az, így óvatosságra intettem magam ahelyett, hogy, mint egy elvetemült rávetem magam a férfire.

- Csak szerettelek volna utoljára látni Amy – súgta fülembe, miközben ráeszméltem ki is az. Hangja akaratom ellenére is megnyugvást sugallt, s tekintetét fürkésztem. Nem tudtam, miért mondja ezt. Azt sem értettem, miért van itt, vagy, hogy mi okból keresett meg, miután megcsalt.  Nem akartam elveszíteni, s azt sem kívántam, hogy beszélgetésünk mindössze ennyiből álljon, így ki próbáltam deríteni okát megcsalásának.

- Hogy érted azt, hogy utoljára Nick? Lehet, hogy a jövőben még lesz, ami összeköt minket, de.. – nyeltem egyet, hisz nem tudtam, hogy miként térjek ré valódi kérdésemre. Sóhajtottam, egy pillanatra behunytam szemem, majd folytattam. – De nem értem, miért tetted azokat, amit tettél – néztem mélykék szemébe zavarodottan, és értetlenül, akár egy kislány, kit leszidnak, de okét nem is sejti, hisz még fiatal. Aki képtelen felfogni tetteinek súlyát.

- Drog. Nem tudtam róla. Az egyik srác, vagyis Zack sózta ránk – mondta miközben tekintetemet fürkészte.

- Zack – ejtettem ki a srác nevét gúnnyal teli hanggal. Figyeltem, ahogy veszi a levegőt, majd újra megszólaltam. – Mindegy is. Gondolom, ő jobb volt, mint én – fordultam el, s újra a távolba meredtem, míg meg nem hallottam válaszát.

- Megöltem – suttogta, mire újra felé fordultam. Ajkamba haraptam, hogy ne vágjak fejéhez trágár szavakat, melyeket megbánnék.

- Ridegvérrel gyilkoltál – motyogtam, miközben szemei rabul ejtettek, s már vártam mi sül ki ebből a beszélgetésből. Nagyon reméltem, hogy a végén nem holtan végzem, mert egy újabb dühroham kapja el.

- Sajnálom, de dühös voltam. Hiányzol Amy. Tudom, hogy elcsesztem – nézett szemembe, miközben egy könnycseppet töröltem le, de úgy, hogy ne lássa.

- Tudod, hogy mindennél jobban szeretlek, igaz? Képtelen vagyok túllépni rajta. Scott volt az egyetlen támaszom, de őt sem láttam már vagy 2 napja. Mindenki elhagyott - néztem fel ré, és szeméből láttam, hogy érzelmei még nem tompultam, és ezt az enyémből is kiolvashatta.

- Szeretlek Amy. Tudod, hogy nem hagytalak volna el soha – nézett rám, és láttam, igyekszik megfejteni érzéseimet, mire elkaptam fejemet, s a szikla „padlóját” néztem.

- Mégis küldted a képeket – csuklott el a hangom, és a sírás kerített hatalmába. Nem, azt nem tehettem. Nem mutathatom magam olyan gyerekesnek, és gyengének, aki sírva bórul karjai közé.

- Nem emlékszem semmire Amy – suttogta, s fejemet felemelte, hogy képes legyen szemkontaktust kialakítani. Érintése meleg volt, és ismerős, mint mikor találkoztunk, és semmi nem állhatott szerelmünk útjába. Törökülésbe helyezkedtem, miközben válaszomon rágódtam.

- Sajnos én igen. De nem bírlak elfeledni. 4 éve vagyok – mondtam, majd rájöttem, hogy utolsó hangos szavamat elrontottam, így hamar javítani is kezdtem. – Voltam. Szeretlek. Fáj, hogy így legyen vége – ismertem be az igazat, ami szívemet nyomta. Egyáltalán nem akartam, hogy vége legyen. Mindent úgy akartam, mint régen. Elfeledni a konfliktust, mely kialakult ez az eset miatt.

- Féltelek. Nem akarom, hogy még egyszer csalódj bennem – lehelte szavaim ajkaimra. Meglepett közelsége, de nem húzódtam el. Vágytam rá, hogy megtehessem a csókot, de még nem volt meg a megfelelő pillanat.

- Nem bírnék. Hiányzik minden érintésed, és tested melege a hideg  estéken – mosolyodtam el halványan, de a sötétség leplezte arcom minden vonását.

- Nehogy azt hidd, hogy én nem szenvedek. Hiányzol Amy – váltott hangja érzelemmel telibbé, mely meg is lepett. Kissé eltávolodtam tőle, így szemébe nézhettem. Mosoly kúszott ajkaimra, melyet övén is megpillanthattam.

- Mi legyen Nick? Próbáljuk meg újra, vagy.. – nyeltem egyet, mielőtt erőm lett volna folytatni mondatom. Behunytam szemem. – Vagy inkább hagyjuk? – halkultam le, és megremegett a hangom már a gondolattól is.

- Mindennél jobban újra akarom kezdeni - nézett rám, és lágy puszit lehelt homlokomra, mire arcomra halványrózsaszín pír jelent meg.

- Egy próbát megér. De! Kerüld a bulikat! – szóltam rá, és komolyan is mondtam mindent. Pillantásaim újra rá szegeződtek, és az is árulkodott róla, hogy egyáltalán nem viccelek. – Ha még egy ilyen eset.. Ha lerészegedsz. megszabadítalak férfiasságodtól – mosolyogtam rá, ártatlan kislányt tettetve. Halkan felnevetett és hajamba borzolt.

- Rendben – egyezett bele, majd mielőtt tovább folytathatta volna újra kérdésekkel halmoztam el.

- Mit keresel itt? Mármint.. Honnan tudtad, hogy itt vagyok? – fürkésztem arcvonásait, hisz meglepett, hogy könnyedén rám bukkant. Félmosolyra váltott és állta zöldeskék tekintetemet.

- Nem tudom. Elvesztettem a fejemet, és valahogy ide kerültem – vont vállat, és láttam szórakozottságát ebben a mozdulatban. Megforgattam szemeimet, és az égre emeltem azokat.

- Vonz ez a hely mindkettőnket. Viszont, nekem lassan mennem kéne. Kell aludnom pár órát, mielőtt szembesülők Scott meglepetésével – mosolyogtam, de még nem álltam fel, hisz láttam, hogy valamit kutat zsebében. Egy kis dobozt húzott elő, amiben sejtelmem sincs, mi lehetett.

- Amúgy, ez a tied – suttogta, majd nyakamba tette a láncot, melyen egy farkas medál lógott. Ujjaim közé vettem a mintázatot, és mosolyom előszökött. Nagyon tetszett az ajándék, és ezt képtelen voltam tagadni. Megöleltem, majd fülébe suttogtam szavaimat.

- Ezt miért kapom? – kérdeztem alig hallhatóan, bár tisztában voltam vele, hogy számára minden szavam, sőt még lélegzettelem is egy hangszóróval ellátott gépezet. Mellette nem lehetett hazudni, hisz rájött egy pillanat alatt.

- Születésnap – éreztem, ahogy e szót kimondja, válla megemelkedik, és viszonozza ölelésem. Elhúzódtam tőle, majd megcsókoltam. Nyaka köré fontam karomat, miközben lágyan viszonozta a gesztusomat. Boldogság, és egyben melegség járta át testem, s imádtam az estét, és egyáltalán nem bántam, hogy kimerészkedtem ide. Voltak elképzelésem, miszerint a kapcsolatunk helyre fog jönni, de kell majd neki idő, hogy olyan legyen, mint korábban.

4. Felejteni

Halk lépteket hallottam, majd kinyitottam a szemem. Zack állt előttem, szőke haját piszkálta miközben engem figyelt.

- Öltöznöd kéne álomszuszék. - mondta fintorogva. Kicsit kómásan ültem fel a kanapén, majd a hajamba túrtam.
- Hova megyünk? - ásítottam fáradtan. Nem tettszett, hogy kirángatott a legjobb haverom a csodálatos álomvilágból, ahol a jelennel ellentétben Amyvel lehettem, megcsókolhattam, megölelhettem, és érezhettem az illatát. Hiányzott a szeme, érintése és mindene ami vele volt kapcsolatos.
- Bulizunk egy jót.
- A múltkori buli is a kapcsolatomba került.
- Lazulnod kell Nick. - mondta komolyan
- Lehet igazad van . - féltem neki beismerni, hogy tényleg nem ártana egy buli, elvégre kicsit beteges, hogy Amy párnáját ölelgetem. - De nincs alkohol!
- Bocs, hogy elvittelek sörözőbe a legénybúcsú után..
- Már mindegy. - morogtam, majd a szobámban átöltöztem. - Emberek, vagy farkasok?
- Emberek. - vigyorgott, majd kiment az ajtón. Miután bezártam mindent én is beültem a kocsiba. Gondolataim nagy részét Amy foglalta el, de próbáltam az útra koncentrálni, illetve arra amit Zack mond, de nem nagy sikerrel.

A zene hangosan dübörgött, miközben lányok simultak hozzám tánc közben. Nem gondoltam volna, hogy egy házibuli is lehet ilyen intenzív. Alkohol illatának mindössze csak kicsit volt érezhető néhány helyen. Egy szőke lánnyal táncoltam, majd elküldött a konyhába egy italért, természetesen mentem.
A konyhában ledermedtem amikor megláttam egy magas alakot, és előtte egy alacsonyabb törékeny női alakot. A férfi erősen fogta a lány derekát, ujjai hegye a bőrébe mélyedtek. Eleinte nem vettem róla különösebben tudomást, de mikor ismét odanéztem észrevettem, hogy valami nem stimmel. A fiú halkan suttogott a lány fülébe, aki a falnak volt szorítva..És akkor rájöttem, hogy mi nem stimmelt. Bár a lányt nem láttam tisztán, de észrevettem, hogy remeg. Félt. Megkocogtattam a fiú vállát, aki megfordult, így pontosan velem szemben állt. Nem lehetett sokkal fiatalabb nálam, de kinézetéből rögtön megtudtam, hogy cseppet sem olyan erős mint én.
- Valami gond van haver? - nézett a szemembe. A fiú válla fölött elnéztem, és észrevettem a lányt, aki ügyetlenül ácsorog a magassarkújában, és sötétkék ruháját piszkálta, ami karcsú alakjára simult. Alsó ajkát harapdálta, és zöld szemeivel engem nézett. Alacsonyabb volt Amynél, és sebezhetőbbnek is látszott, haja is hosszabb volt, és koromfekete.
- Elkérhetem a partnerét egy táncra? - néztem a srácra aki megrázta a fejét, majd ismét a lány felé fordult, és beszélt hozzá. A lányra néztem, aki rám pillantott, majd a földet kezdte pásztázni. Megragadtam a fiú vállát, és megfordítottam
- Hagyd békén öcsi.- néztem a szemébe komolyan, mire jobb öklével beleütött egyet az állkapcsomba. Az ütés eleinte fájt egy kicsit, de közel sem annyira, mint eddigi sebesüléseim.
- Ez nagy hiba volt. - vigyorogtam gúnyosan, majd megütöttem kicsit erősebben mint amennyire akartam, így a fiú a földre rogyott. Az orrát fogta, és felnézett rám..
A lányra néztem, aki ijedten nézett engem, majd megragadtam a kezét, és magam után vonszoltam. Nem törődtem a tiltakozásával, és kimentem vele a kocsimhoz.
- Hagyjál már békén. - visított, de senki nem hallotta, nevetséges volt, hogy azt hitte valaki megmentené akkor, ha bántani akarnám. Esélye sem lenne menekülni, főleg mert törékeny, és  karcsú alakjában annyi erő sincs, mint egy ágban feltehetőleg. - Engedj már el!
- Ne visíts, mert bántja a fülem.- morogtam, és a szemébe néztem. Zöld szemei csillogtak, tisztán lehetett benne látni, hogy próbál erős lenni, de nagyon fél.- Hazaviszek.
- Nem akarom. Egyedül is hazatudok menni!
- Nem nem tudsz, mert akár most helyben megerőszakolhatnálak, és nem tudnál ellene semmit sem tenni.
- Miért nem?
- Mi miért nem?
- Miért nem erőszakolsz meg? Megkínzol, esetleg megölsz? - suttogta a szemembe nézve.
- Nem tudom. - motyogtam - Csak hazaviszlek, és ennyi. - morogtam, majd beültem a kocsiba Zack mellé. A lány beült a hátsóülésre, és csendben bámulta a lábát.
Miután a lány megmondta a címét több percig csendben ültünk. A lányt megrémítettem, sőt..Halálosan fél tőlem azok után, hogy pépesre törtem a támadója orrát csupán egy ütéssel. De ha tudná mi vagyok, akkor tudná, hogy visszafogtam magam..De nem tudja, és nem is tudhatta meg.
- Hogy hívnak aranyom? - kérdezte Zack az utat figyelve.
- Lia..- suttogta.
- Én Zack vagyok. Az őrült meg mellettem Dominick. - mondta nyugodtan Zack.
Egy több emeletes panelház előtt álltunk meg a kocsival, mire Lia szótlanul kiszállt a kocsiból, és bement a házba. - Nem köszönte meg a fuvart.
- Nem gond. - mondtam halkan.
- Nem olyan mint Amy, de be kell vallani eléggé aranyos az ártatlanságával.
- Szeretem Amyt, Zact! - néztem rá komoran
- Megvan még az ajándéka?
- Igen. Nem adtam oda..- mondtam. Amy születésnapjára egy nyakláncot vettem neki, amin egy farkas medál lógott, hogy sose felejtsen el. De már fölöslegesnek találtam neki az ajándékot, mert valószínűleg elakar felejteni. Én is ezt tenném a helyébe..

3. Egy régi ismerős

Olyan fél óra volt az, amit az ágyamon fekve töltöttem. Képtelen voltam egyhelyben maradni. Hiányzott. Akármennyire is igyekeztem elfelejteni Nicket hiányzott. Túl sok gondolatom volt róla, és a végén már azon kaptam magam, hogy minden második emlékképemen ő szerepel. Mélykék szemei akárhányszor néztem rá, vagy csak gondoltam elvarázsoltak. Sötét, fekete haja maga volt a tökéj. Minden porcikáját szerettem, s bár az elején csak gyors, és rövid kapcsolat volt az, amire számítottam 4 hosszú évvé alakult. Kimásztam ágyamból, és egy hosszú, fekete farmeromat kutattam elő a táskámból, majd világoskék pulcsim után kotorásztam. Könnyedén megtaláltam, majd áthúzva pizsimnek használt felszerelésem-visszahuppantam ágyam szélére. Hajamat rendbe szedtem, s egy minimális sminkkel eltüntettem kisírt szemeim nyomát. Felkaptam cipőmet, és leszaladtam a lépcsőn. Út közben magamra kaptam egy dzsekit, hogy védve legyek a duci esőcseppek ellen. Kapucnim fejembe húztam, mindössze barna tincseim szöktek ki alóla. Próbáltam elérni barátnőimet, de mindenki hátat fordított nekem. Nem értettem, mi történt köztük és köztem, csak annyi maradt meg, hogy akaratom ellenére is egyedül maradtam. Apuék munkaügyre készültek, Olaszországba, holnap, így ajándékomat ma este adják oda. Nem kértem semmit, mindössze csak annyit akartam, hogy ne egyedül kelljen ünnepelnem, ám ez megakadályozhatatlan volt. Felnéztem, a még mindig hulló esőre, s nem tudtam elképzelni, honnan van ennyi üríteni valója a felhőnek. Már olyan 5 órája eshet, de ugyanabban a tempóban. Egy percre sem csillapodott, inkább megnőtt a mennyisége. Nem volt konkrét célom, de egy mozi kellős közepén találtam magam. Lehet, azért ide jutottam, mert sokat jártam moziba, akkoriba még Dominickkal, s vonzott a hely. Vettem egy jegyet, az első filmre, amit láttam. Nem figyeltem, miről szól, csak a fehér vászonra meredtem a leghátsó sorban egy adag popcornnal, s kólával. Nem siratós film volt, hisz arra nem ülnék be így. Most döbbentem csak rá, a sok barátot, akik együtt jöttek, vagy épp kapcsolatban lévőkről, hogy egyedül vagyok a világ ellen. Pasim megcsalt, barátaim elhagytak. Szüleimre számíthattam még, de nekik is sok dolguk volt. Reggel 8 óra volt. A mozi alig pár perce nyitott, mikor jöttem, de már bent ülök. A film hamar leforgott, de nem jegyeztem meg belőle semmit. A maradék kukoricával jártam az utcákat, majd a pláza egy padján ültem le. Sokan megbámultak, de nem törődtem vele. Fejemet lehajtottam, s könnyek szöktem szemembe, ahogy a kis doboz fölé hajoltam.  Csuklómat egy ezüstlánc fogta körbe, melyet aputól kaptam 16 születésnapomra. Egy medál lógott rajta, melyben egy csillag minta volt felfedezhető. Ujjaim közé fogtam, s halvány mosoly jelent meg arcomon. Egy kéz billentett ki bánatomból. Ahogy felnéztem megismertem rég nem látott barátom. Odaült mellém, mielőtt bármit is mondhattam volna, s megölelt.

     - Amy, nyugodj meg – hallottam Scott hangját fülemnél. Scott. Ő volt az, akivel akkor találkoztunk, mikor Nickkel el kezdtem járni. Kiskorom óta legjobb barátom, de pár éve elhagyta az országot. Most jött csak vissza, s nagyon örültem neki. – Mindenről hallottam. Mesélte apukád – suttogta továbbra is. Hát persze, apu mindent megosztott vele, ahogy én is. Bíztam benne. Makacs voltam, s bizalmamba is nehéz volt beférkőzni, de neki sikerült. Mindig mellettem állt, ha baj van.

           - Megcsalt Scott! Nem tettem semmit, amiért ezt érdemeltem – sírtam el magam, s szorosa öleltem a fiút. Éreztem, hogy suttog fülembe valamit, miközben hátamat cirógatja nyugtatásképp, de nem értettem szavait. – Amúgy meg, hogy kerülsz ide? Honnan tudtad, hogy itt vagyok? – zúdítottam rá kérdéseimet.

         -Tudom, és sajnálom. Nem hittem volna, hogy 4 év után így lesz vége a kapcsolatotoknak. Ne törődj vele. találsz jobbat. Fiatal vagy és szép. rengeteg srác megfordul utánad – mosolygott, miközben hajamat eltűrte szemem elől. – Azért vagyok itt, hogy meglepjelek a születésnapodon. De nem sikerült, mert előbb jöttem, és szükség volt rám, így ide jöttem Emlékeztem, hogy akkoriban rengeteget loptuk itt a napot, és szöktünk be egy-egy filmre – nevetett fel, s ez a nevetés mosolyt csalt arcomra. Adott egy lágy puszit homlokomra, majd felállt, s kezét nyújtotta. – Gyere Am – mosolygott rám. Becenevem csak ő szólított, már jó ideje.  Követtem, majd egy boltba vitt, ahol rengeteg érdekesség fogadott. Könyvesbolt volt, ez nem titok. Tudta, hogy imádom a könyveket. Mindig jobb kedvre derítettek. – Nem kapsz könyvet, ne nézd őket annyira – nevetett fel újra, s összeborzolta hajamat. Felnevettem, s sikerült megfeledkeznek problémáimról. Megmutatott egy könyvet, melyben a Kitsunékról írtak. A kezembe nyomta, hogy olvassam el.  – Ez az, amit kapsz. Ma. De nem ez lesz a születésnapi ajándékod – mosolygott rám, mire bólintottam, s a kezemben lévő lapokba olvastam. Azt vettem csak észre, hogy kifelé haladok, de belemerültem az új dolgokba. A fiú nem volt más, mint egy farkas. Átváltozva barnás fekete bunda borította, s hozzá vörös szemek párosultak. Nem hiába, hisz alfa volt. Alfa, kinek hatalmát messze tisztelték, de nem használta fel senki ellen. Ritkán volt állat formájában, többnyire emberként járta az országokat. Festőként melózott, ami az ő kézügyességével könnyen ment. Az én szobámat is ő festette be, s fajtám szimbólumát is beleolvasztotta a kékes árnyalatú terembe. Kimentünk a partba, majd még beszélgettünk egy kicsit, majd otthagyott. Hazament, hisz meg akarta látogatni szüleit, és látta, hogy jól elvagyok magamban. Felhúztam lábam törökülésbe, és úgy ültem a padon. A hideg szellő már enyhült, és az eső is utat adott a napnak. Testemet egy új nap ébresztette fel, miközben kizártam gondolataim közül a szerelmet. Olyan 30 oldal olvasása után felemeltem tekintetem, s az előkívánkozó napra néztem.  Kinyújtottam végtagjaimat, s könyvemet kezembe fogva elindultam a folyó felé, hol a kilátás mesés volt, és illet egy olyan naphoz, mikor az ember új életet kíván kezdeni. Madarak csicsergése kísérte végig utamat, amit örömmel hallgattam, hisz minden dallam egy új gondolatot keltett bennem.

2. Bosszú

Kávéval a kezemben ücsörögtem. Nem emlékeztem semmire az estéből, ezért nem is értettem a lánynak a kirohanását. A fejem borzalmasan fájt, és az utolsó emlékem az, hogy a haveromnak gratulálok az esküvő miatt, és iszok egy pohár bort, majd elindulunk valahova. De sajnos arra nem emlékeztem már, hogy hova is mentünk. A fejem egyre jobban sajgott, de próbáltam nem koncentrálni a fájdalomra. Elővettem a telefonomat és megnéztem az üzeneteimet, láttam képeket, és fintor kúszott az arcomra. a lányt felismertem aki a képeken volt velem együtt..Egy korábbi exem. Egy kis részem a képeket nézve csorgó nyállal gondolt arra, hogy józannak kellett volna lennem, hogy emlékezzek, de jobban belegondolva megbántam minden mozdulatot amit feltehetőleg tettem aznap este.

Többek szerint Amy nem volt hozzám való, elvégre rengeteg különbség volt közöttünk, én sohasem voltam az a fajta, aki megállapodik egy lánynál huzamosabb ideig, de amikor megismertem Amyt konkrétan a farkam gondolkodott helyettem, és a fejembe vettem, hogy meg kell döntenem.. De aztán ahogyan egyre jobban megismertem rájöttem, hogy kell nekem, hogy mindent feladnék érte, mert beleszerettem.

A képeket figyeltem, majd a telefonomat teljes erővel a falhoz vágtam, ami néhány darabra hullott. Rossz, kellemetlen érzés kerítette be a lényemet. Elvesztettem azt aki számított..
Idegesen meredtem magam elé, majd elejtettem a bögrét, ami előttem összetört, de nem érdekel. Kikerültem, testem remegni kezdett..Izzadtam, látásom jobb lett, és idegesen bámultam az ablak üvegén lévő halvány tükörképem..Farkas lettem, megint akaratom ellenére..Próbáltam nyugodt lenni, de nem sikerült túlzottan, így kiugrottam az ablakon és hálát adtam megint a nagyúrnak, hogy az ablak közel van a földhöz.

Futottam, ahogyan csak a lábam bírta, utáltam ilyenkor magam, amikor nem tudtam az indulataimon uralkodni, és átváltoztam. Ugyanis vérfarkas vagyok, de nem az a nyugodt fajta, aki áttud változni farkassá, és boldog.. Én más vagyok, nemesi családból származok, ha telihold van, az elmém másképp működik, a gyilkolás hajt, és 2 napig nem tudok emberré változni, bármennyire is jó lenne. Ha felbosszantanak ölök.. Apám könyörületlen volt, anyámat megölte, mikor közölte vele, hogy terhes megint.. Nem volt a legjobb látnom mindössze 14 évesen. A dühömet egyedül Amy tudta leküzdeni, ő megnyugtatott.
18 voltam amikor Amyt sikerült rávennem, hogy járjon velem, de akkor már régóta szerettem. Sokat vártam rá, sőt rengeteget, mire ténylegesen megbízott igazán bennem..Sohasem akartam elveszíteni, de most az én hibámból hagyott el. Már nincs velem..

Az ösztöneim vezéreltek, dühös voltam..Nem csak magamra, az egész világra. Hiányzott az illata, az érintése, a csókjai, és a szokásai, melyekkel néha az őrületbe tudott kergetni. De most mégis hiányzott.. Mozdulataim lassultak, amikor barna hajára gondoltam, majd a kezére, a magasságára, és végül a mosolyára..Majd a csillogó szemeire. Futásom lépésekké váltak, egyre lassabb voltam, majd megálltam. Az előttem lévő házra néztem. Emberré változtam, majd berúgtam az ajtót, és mentem, majd megláttam Lolát. Az exemet, akivel kalandom volt elvileg az este.
- Szia szexi, kell egy ráadás? - vigyorgott, és megcsókolt. Nem gondolkoztam, ellöktem magamtól, majd megragadtam a nyakát és a falhoz szorítottam. - Mit csinálsz te hülye?
- Elvesztettem..Érted? - meredtem rá, és szorosabban fogtam a nyakát.
- Nem tudsz megölni egy vámpírt.- vigyorgott a képembe. Nem gondolkoztam, mint ahogyan az ilyen heves helyzetekben nem szokásom, a lehető leggyorsabban megragadtam a mellettünk lévő asztalt, és kiszedtem az egyik lábát. - Ne legyél segg Nick! - üvöltötte. Tudta, hogy nem tud menekülni, nem is próbált. A lába remegett, a szeme vörösen izzott, de nem érdekelt, hogy fájdalmat okozok neki, a szemébe néztem, és csak arra koncentráltam. Észre sem vettem, hogy teljes testével rám nehezedik. Szemei könnybe lábadtak, nem tudtam, hogy egy vámpír tud sírni. Nem először okoztam fájdalmat Lolának, amikor együtt voltunk többször is bántottam akaratom ellenére. Hol szeretkezés közben, hol pedig amikor szorosabban fogtam a kelleténél amikor megláttam egy másik vámpírt. Nem tudtam magamat kontrolálni akkor, és sajnos most sem. Mikor lenéztem közénk láttam, hogy az asztal lábát a lányba döftem, és csavargatom benne. Lola bőre szürke lett, mint a hamu, majd mikor elengedtem összerogyott. Boldognak éreztem magam, hogy megszabadultam egy óriási tehertől, hogy bosszút állhattam..

Nem mehettem Amy után, mert ha fordítva történt volna, akkor biztos leszúrnám valamivel ha megint elém állna.. Jobbnak találtam, ha távol maradok tölle, még ha nehezemre esik is..

___________________________________________
Remélem nem a legrosszabb rész amit eddig írtam :33

Xx Soul

1. Egy új élet kezdete

Ahogy hazaért a fiú, s belépett a küszöbön egyből rávetettem magam. Kaptam üzeneteket tőle az este, melyekben egy másik csajjal fetrengett anyaszült meztelenül. Nem nekem kívánta továbbítani a képeket, de valahogy az én számomra küldte, s az én képernyőmön villantak fel. Undorodva néztem végig a küldött fájlokat, majd miután felnyílt szemem vele kapcsolatban egyből szobánkba mentem. Cuccom-összepakoltam, s már elintéztem azt is, hogy legyen hol élnem. Apámnak telefonáltam haza, ki mostohaanyámmal volt a lakásban. Tudtak érkezésemről. Az estét átsírtam, így szemeimet karikák borították. Magyarázatára egyáltalán nem voltam kíváncsi. - 4 éve vagyunk együtt Nick! Már azt hittem, te vagy az igazi, erre ezt érdemeltem. Megcsalsz, egy nálam ezerszer szebb lánnyal. Legalább mondtad volna meg, hogy új húsra vágysz, s meguntál - néztem mélykék szemeibe könnyes pillantással. Szavaimat igyekeztem nyugodtra fogni, de teljesen kiakadtam, s szavaim kiabálás formájában hagyták el számat. 14 évesen találkoztam vele. Ő volt az első, igazi szerelmem. Mellette határaim könnyedén átléptem, de ez az eset után nem kívántam tovább folytatni. Fél éve, hogy összeköltöztünk. Elterveztük már jövőnk, s hittem abban, hogy Dominick személyében, az igazira találok. - Hazamegyek. Elköltözöm - szóltam higgadtan, kiölve érzéseimet. Meg sem várva reakcióját megfordultam, s utazótáskámat vállamra kapva - melybe belegyűrtem ruháim- kisétáltam a lakásból. A kora hajnali órák ködburkolatot intéztek a távolba, hogy ne láthasson át rajta az ember. Lábam alatt pocsolyák fröccsentek szét, ahogy lépdeltem a macskakövezett úton. A főutat is sötétebb árnyalatra festette a napok óta, megállás nélkül hulló csapadék. Nyüzsgött az élet, s láttam, hogy az autók fényében a két sávot elválasztó csík középen fehérsége végett kitűnik az esti homályból. A járdán haladtam. A két útszakasz szélét hatalmasra nőtt, terebélyes fák sora díszítette. Bosszút nem terveztem exem ellen, amiért megcsalt, mert abban a tudatban nyugtattam magam, miszerint sokkal jobb lesz az életem nélküle. Tudtam ugyan, hogy hiába mesélem be magamnak e szöveget. A tények, melyek a jelenben tartottak nem változhattak. Nem tettem azt, amit minden velem egykorú szokott csinálni, ha szakít. Optimista énem ismét toppon volt. Az egyik, nyugodt pillanatomban gondolatmenetemet megzavarta valami. Méghozzá az, hogy fejemen egy duci vízcsepp landolt. Zöldeskék tekintetemet az égnek emeltem, honnan korábbi bajtársát még rengetek kis csepp kívánkozott követni. Nem foglalkoztam túlságosan vele, hagytam, had áztasson. Komolyabb bajom úgy sem igazán lenne, maximum egy megfázás, ami már nem jelent semmit. Azonban, hogy kelljen majd ruháimból csavargatnom a hideg vizet, gyorsabbra fogtam lépéseimet. Miközben az eső nagyobb cseppekre váltott, a szél is felkerekedett, ezzel az időjárás teljesen ellenem játszott. Még olyan 5-6 percet gyalogolhattam, miközben akaratom ellenére is ronggyá áztam. Otthon még mindenki aludt, de egy kulcsot kiraktak, hogy ha érkezem bejussak a lakásba. Halkan osontam fel a hatalmas táskával vállamon az emeleti terembe. Ügyeltem rá, hogy ne keltsek zajt, s hangtalanul közlekedjek. Ahogy felértem a rég nem látott szobámba holmimat a földre dobtam, majd első mozdulatom egy tiszta ruha utáni kutatás volt. Gyorsan vettem célba a fürdőt, majd forró víz alá álltam, s lemostam magamról az elmúlt évek „piszkát”. Mikor végeztem tiszta ruhámba bújtam. Visszacsoszogtam kiinduló pontomig, s egy dobozt kerestem elő, amibe minden emléktárgyamat elrejttettem, ami Nickhez fűzött valaha is. E dobozt a szekrény aljába helyeztem, ezt követően pedig –elhaladva szőnyegem közepén heverő táskám mellett – puha, kipárnázott ágyamba dőltem. Mobilomat kikapcsoltam, és az éjjeliszekrényre helyeztem pihenni. Besötétítettem, utána pedig takaróm alá bújtam, hogy minél melegebb éghajlatra jussak. Fejemet párnámba fúrtam, de furcsa mód, nem sírtam. Próbáltam aludni, kisebb-nagyobb sikerekkel. Egy ideig a plafont bámultam, és átgondoltam, mii is történt valójában. Pár könnycsepp kiszökött szememből, de nem kínoztam magam azzal, hogy rá gondolok. Felkeltem, majd előkutattam egy könyvet. Misztikus lényekről írtak benne, olyanokról, mint mi vagyunk. Megtaláltam saját fajomat is. A Kitsunét. Barna hajam vállamon pihent, miközben átolvastam a rólam szóló résznél a levelet, amit édesanyám hagyott rám halála előtt. Igen, egyke vagyok, és apám újra házasodott. Ő sima halandó, de rajtam „átok” ül. Mostohaanyám tud mindenről, és segít is. Na, nem kell azt hinni, hogy ő is halandó. Az, akit most anyunak hívok egy vámpír. Tervbe vette, hogy apámat is átváltoztatja, és örökké együtt élhetnek. Nem tartottam rossz gondolatnak, de be kell vallanom, kissé ellenkeztem ez ellen. A levelet kezembe vettem, majd felnyitottam és elkezdtem olvasni – már sokadszorra is- a tartalmát.

„Kedves Amy!
Mikor e levél kezedbe kerül, én már nem tartozom az élők sorába. Tudnod kell, hogy nagyon szeretlek. Életem adtam azért, hogy a világra jöhess. Remélem, hogy nem kellett csalódnom benned. Ennek a tartalmát, miután átolvastad vésd jól az eszedbe. Nem vagy ember, nem is banshee vérfarkas, vagy vámpír. vagy. Kitsune vagy. Egy ősi, japán faj, melyből már csak alig pár létezik belőle már a világon. Rókadémon veszett el benned. Két farokkal rendelkezik. Ha összedörzsölöd azokat, akkor villámokat szór, és tűzet szít. Aurád egy emberi testet felvett vörös róka. Hosszúkás fejjel rendelkezik. Képes vagy átvenni teljes hatalmát, de rengeteg energiát emészt fel. Ez a démon benned él. Vigyáznod kell. 18-a, ha betöltöd, ereje megnő, és kifejlődik a teljes lény. Nem árt neked, de ellenségeidre, ha veszélyben vagy tökéletes ellenfegyver. Az öv, amit kaptál hozzá egy kard. Ha megnyomod, átváltozik karddá, s pengéjével könnyedén felveheted bárkivel a harcot. Ezt tudnod kellett, s nem szabad megfeledkezned róla. Nem árt, míg elő nem hívod. Teljesen irányításod alá kell, hogy kerüljön. Apád tud róla, de nem ért hozzá. Nem kell félned semmitől. Szeretlek, és fentről óvlak, segítelek. ~Anya~”

Mikor végeztem elolvasásával halvány mosoly került arcomra. Térdemet felhúztam, és átöleltem. Amy Hill vagyok, egy kitsune Nem szabad, hogy feladjam, s összetörjek. Behunytam szemem, s minden szavát átismételtem. 2 nap választott el, hogy 18 legyek. Nem a legjobbkor jött a szakítás, de így majd ünnepelhetek új pasikkal, és nem kell a miatt aggódnom, hogy a fiú, akivel járok féltékeny lesz. Ezekben a gondolatokban tértem elemembe, majd oldalamra feküdtem. Hatalmas, kiskoromban kapott plüssmacimat öleltem magamhoz párnaként. Nem aludtam, nem voltam fáradt. Mindössze annyit tette,, hogy gondolataimba merültem, és megfeledkeztem a kegyetlen valóságtól. Nem tudta, mi lehet az otthagyott sráccal, de nem is kívántam ezen törni fejem. Boldog akartam lenni, és az is leszek. Ezt elhatároztam, s ez ellen nem igazán tehetnek semmit.

______________________________________________________________________________

Remélem, mindenkinek tetszeni fog az első, amolyan bevezető rész szerűség. A többi részt, meglehet, hogy hosszabbra fogom. Ebbe még nem volt mit belevinni, amivel izgalmasabbá tehetem. .)
Várjuk a komikat, és a véleményeket.