11. Bosszú? Bánat? Bocsánat?!

Elrontottam. Az egész életemet. Épp az előbb álltam ki Ash mellett, mikor a ’pasim’ meg akarta ölni.  Hibáztam. Nem is először. Féltem, hogy ez a kapcsolatunk javára megy. Zack mondata kattogott a fejemben. ’Ő legalább nem józanul tette.’ Ezek szerint, a csaj, akivel azt hittem megcsalt a barátjának a barátnője. Mindenesetre, a düh, mely szemeiben kavargott jogos volt. A bűntudat mardosott, és tudtam, sosem felejti el tetteim. Ashre pillantottam, és aggódó tekintete meglepett.

- Mi történt? – nézett rám zavarodottan. – Mi ütött Nickbe? – kérdezte, mint aki semmit sem tud. Lassan eltelt az este, és szemszínében alig látható változás ment végbe. Az eddig csoki barna szempár most halványabb lett.

- Ash, te tényleg nem emlékszel semmire? – meredtem rá, mire tarkóját vakarta és megrázta a fejét. 

– Telihold volt. Olyankor nem vagyok önmagam – vont vállat, mire szememben düh tüze lobbant fel. Miért felejtettem ezt el? Belementem a játékba. Kívántam, és erre nem is emlékszik. – De ne húzd az időm Amy. Mi volt? – fürkészte tekintetemet. Önmagamra voltam dühös. Mielőtt válaszoltam volna lassan elindultam a kijárat felé. Az ajtóban állva pillantottam hátra. 

- Lefeküdtünk Ash. Kihúztam a gyufát Nicknél – mondtam egy erőltetett fél mosollyal. Láttam, hogy nyaka lassan begyógyul, így nem aggódtam túlságosan. Válaszát meg sem vártam. Feszült, és egyben döbbent tekintete mindent elmondott. Ősz. Az évszak, amiben eddig is jártunk, de az idő most ellenem érvelt. Rövid öltözékem vérrel volt díszítve, ahogy a két srác közé álltam. Csak is Dom járt az eszembe. Mindent elrontottam. Mindent, és ez nem hagyott nyugodni. Mindent, és ez nem hagyott nyugodni. Egy közeli helyre mentem. Erdő. A hely, ahol mindig nyugtom volt, és az emlékek hada fogott el. A mobilom kutattam elő, és felhívtam Nicket. Bocsánatot akartam kérni, ám hiába vártam. Csak csörgött, s csörgött, azonban válasz nem érkezett. Lépteket hallottam magam mögött és egy nagy csapódással értem földet. Nehezékként valami alak esett rám. Legalábbis, én ezt hittem, de mikor nagy küszködés után megfordultam megtörtént életem legszörnyűbb dolga. Az a szempár, azok az ajkak. Dominick. Éreztem, ahogy a feszültség átjárja testét, de nem tettem ellene semmit. Nem voltam hajlandó bántani. Túlságosan szerettem. Mikor leszállt rólam oldalamon egy mély, hosszú csík keletkezett. Vér áztatta be felsőm, és egy ideig nem bírtam megszólalni. Engem nézett. Alakja bátorságról tanúskodott. felhúzott, és magánál tartott. Karmai oldalamba vájódtak. Ajkaim résnyire szétnyíltak, de hang már nem jött ki rajtuk. Az eddig hűvös szél most még jobban feléledt, és hajamat fújta. Szememben könnyek gyűltek. Meg akar ölni. Megértettem, de nem számítottam rá. Két nap. Ennyi idő telt el az este óta, és a másnap sikeresebb volt. A bisztrónál kezdtük az estét, és végigvezettem azon az úton, ahol először jártunk kézen fogva. Lábunk alatt a frissen hullott levelek vékony avarréteget alkottak. Minden szép volt, de tudtam, nem felejt. Azt hittem, ezek után nem lesz semmi rossz. A szökőkút előtt adtam neki egy búcsúcsókot.

-  Nick.. Nem szeretném, hogy miattam szenvedj állandóan – hajtottam fejem erőtlenül mellkasára.

- Sikerülni fog- erőltettem mosolyt arcomra.

- Megcsaltál, és józan voltál. Tudtad, hogy mit teszel – váltott hangja halkabbra, mint eddig, szinte suttogott.

- Ash semmire sem emlékszik. A hold rajta is meglátszik. Elragadott a gyönyör – köhögtem fel vért, s fejem továbbra is lehajtva maradt.

- A gyönyör, mi? – morgott, majd elengedett. – Tudod.. Egy pöcs vagyok, mert meg akartam kérni a kezed, de most már mindegy. Hülye lennék megtenni – hallottam gúnyos nevetését, melyek szívemig hatoltak, s fájdalmat okoztak.

- Épp ezért játszol most a halálomra – igyekeztem figyelmen kívül hagyni utóbbi mondatait, melyek könnyet csaltak szemembe. A földre rogytam, és négykézláb levegő után ziháltam. A vér testemet beborította. – Csak, hogy tudd. Szeretlek. És a hold rám szerinted nem volt hatással valamennyire? – pillantottam fel rá. Szemeim sárgán csillogtak a sötétben. Gúnyos mosolya visszatért, de ezúttal szolidabban.

- Tudod, attól még, hogy néha harapdáltalak nem lettél vérfarkas. Szóval, a hold nem lehetett hatással annyira rád – váltott át mosolya egy vigyorrá, s ölébe vett. Elindult hazafelé, és magával vitt, ám szavaira grimaszoltam egyet.

- Kit-su-ne – emlékeztettem. – Villámok, hold. Egyre megy. A farkas vér meg nem nincs bennem, nyugi – hajtottam vissza fejem mellkasához, és ez a pillanat filmekbe illő volt.  – Így szeretnék meghalni. A karjaid között. – nyögtem ki szavaimat fájdalmasan, hisz minden lélegzetvételem fájt ebben a tartásban. A vér lassan államról pólómra csepegett.

- Nem halsz meg – nevette el magát, legnagyobb meglepetésemre. – Viszont, ha kérhetlek, amikor legközelebb rád jön a vágy a hold miatt akkor inkább velem legyél, és ne másak nyitogasd szét a lábad – hangja mosolygott, mire bűntudatom feléledt.

- Miért segítesz? – morogtam egy kicsit mondatai miatt. Ő bezzeg lehet más csajjal, de én ne értsem félre, mikor szó nélkül lelépnek. Megcsalhat részegen, de én józanul – a hold hatása alatt állva – nem tehetem. Szép az élet. Míg válaszára várakoztam ilyen gondolatok felé kalandozott el tudatalattim.

- Attól még, hogy legszívesebben kitörném a nyakad ebben a pillanatban, tudom, hogy megbánnám, szóval rendbe teszlek.

- Nem vagyok szuper gyorsan gyógyuló bundás. Nekem ugyan úgy végig kell szenvednem az időt, amíg begyógyul – forgattam szemem, de arcomra halvány mosoly ült ki pihenni. Lassan megérintettem a születésnapomra kapott medált, miközben lehunyt szemmel beszívtam illatát. Soha nem akartam elveszteni. Mindig teste melegére vágytam. Szavai pedig csak növelték biztonságérzetem, ám azzal, hogy túlélem nem voltam teljesen biztos.- Tudom, hogy nehezen gyógyulnak a sebeid. Ismerlek már elég régóta. – mosolygott. Szemem továbbra is behunyva tartottam. Eszméletemet e rövid idő alatt, amíg utaztunk nem vesztettem el, viszont pár percre elaludhattam a kimerültségtől. Amikor felnyitottam szemeim egy meleg lakásban feküdtem a kanapén. Felsőm fel volt hajtva, így felsőtestem szabad volt. Egy kissé átázott kötést pillantottam meg bordámnál, és tudtam, hogy még élek. A fájdalom minden porcikámat átjárta, mellettem a szekrényen pedig egy forró csoki várta, hogy megigyák. A fiút magam mellett véltem felfedezni, miközben tekintetét a padlón pihenteti. Lassan felültem, de nem bírtam teljesen kiegyenesedni. 

- Köszönöm. - néztem rá, de szememben csak a bűntudat volt felfedezhető. Nem nézett rám és ez semmi jót nem ígért.

 - Nem fontos - motyogta, miközben a gyűrűt forgatta ujjai között. 

- Tényleg köszönöm - suttogtam, miközben a kezében  "játszadozó" kis ékszert figyeltem. - Utálsz, igaz?

- Nem utállak. Csak most nem annyira szeretlek, mint szoktalak. Jelenleg a düh az, ami erősebb bennem,

Válaszánál hatalmas kő esett le szívemről, de bűntudatom nem hagyott alább.

- Elrontottam. Tönkre tettem a kapcsolatunkat - álltam fel nehézkesen. Szavaim halkan hagyták el számat, de őszinteségről árulkodtak. - Gyere velem. Kérlek. - nyújtottam felé kezem. Volt valamim, amit már tegnap oda akartam adni neki. Viszont, öltözetem is érvelt az mellett, hogy lakásunkra vigyem. Mikor felállt és követni kezdett visszahúztam kezem. Fölöslegesen nem tartottam neki. Lassú, megfontolt léptekkel haladtunk a lakásom felé, mely még mindig üresen állt. A kulcsom előkeresve benyitottam. Egyből a nappali felé vezettem, hol egy dobozt csomagoltam ki. 

- Tessék. Boldog 5. évfordulót. Neked csináltattam. - nyújtottam át neki fél mosollyal egy képet, neki aranyosan be volt keretezve, és maga a kép kettőnket ábrázolta egy téli napon a hóban fekve. - Sajnálom, de ezt oda kellett adnom. Tudom, még van egy heten, de itt van. - nyújtottam át a szemébe nézve.

- Miért most kapom meg? - állta a szemkontaktusom, de tekintete mélyen enyémbe fúródott.

- Mert nem tudom, meddig tartasz meg. - mosolyogtam egy vállrántás mellett.

- Cseszd meg! - hallottam morgását, majd következő tettei megleptek. Magához húzott, és egy gyengéd, ugyan akkor szenvedélyes csókkal kötötte le ajkaimat.

- Bocsi - kuncogtam egy kicsit morgásán. Érintései a döbbenet mellett megnyugtattak. Egyik kezem hajába vándorolt. A gesztus viszonzása után elengedett, és nyakamra egy puszit adott. Pont oda, ahol érzékeny vagyok. Túl jól ismeri minden gyengeségem, hibám, és ezért sokszor szidtam magam. E tettével elérte, hogy ajkamba harapjak.

- Szeretlek. - néztem fel rá. A képet szabad kezemben tartogattam még mindig. 

- Én is - jött a válasz. Hangja komoly maradt, de szavai megdobogtatták szívemet. 

- Most maradjak inkább itt. Eltaláltam? - pillantottam körbe az üres lakáson. Legszívesebben vele mentem volna, de nem tudtam biztosan, akarja-e.

- Nem kényszerítelek semmire - suttogta fülembe, majd újabb puszival látott el, ezúttal a homlokomon 

- Rajtad múlik, kívánod-e a társaságom.

- Igen, kívánom. - nevetett fel. Elvette a képet tőlem, s a polcra helyezte.

- Nem viszed el? - figyeltem tetteit mosollyal arcomon, viszont képtelen voltam teljesen ellazulni. A kötéseim idő közben teljesen eláztak, ezt felsőm is mutatta. - Várj meg itt! - indultam meg a szobám felé, és tiszta ruhát vettem fel.

- Kész vagyok! - tipegtem vissza elé egy lenge felsőben. Bő anyagút vettem fel, hogy ne ázzon át pár perc alatt. 

- Csinos. - mért végig. Ez a szó a mennybe repített. Főleg, hogy Nicktől hallom.

- És hatalmas! - tártam szét kezeim, mintha szárnyaim lennének.  Nevetve közeledett, majd megcsókolt.

- Szeretnél felvenni egy öltönyt, igaz? - motyogtam a csókba. Reakciója hasonló volt, mint mire számítottam.

- Miért Amy? - húzódott el, hogy szemembe nézhessen. Az ő lelkének "tükrében" kíváncsiság rejtőzött meg. 

- Mert cukinak szeretnélek látni - villantottam felé egy ártatlan mosolyt, majd nyelve egyet hozzátettem. - És, mert az adósod vagyok.

- Rendben, felveszek - hagyta el száját egy halk sóhaj.

- Köszönöm. - ült ki arcomra önelégült mosoly.

- De, csak ha te veszed majd le rólam - vigyorgott, mire halkan felnevettem.

- Teremts hozzá helyzetet. Egy órát kapsz - billentettem oldalra fejem, akárcsak egy kiskutya.

- Teremtsek helyzetet? - ugrott fel szemöldöke homloka közepére.

- Megtehetem én is - mosolyogtam, miközben ujjammal lesimítottam felvont szemöldökét.

- Rendben, akkor csináld te.

- Szerepcsere - forgattam szemem, és egy gyors csók után kitessékeltem a házból. - Egy óra múlva gyere vissza.

- Oké - mosolygott, és az ajándékommal kezébe elindult. Néztem utána, majd mikor elfordult a sarkon a konyhába szaladtam. Kerestem gyertyákat, összekotyvasztottam egy kis spagettit. Ez volt az egyetlen étel, amit elbírok készíteni tökéletesre. A Suzy és Tekergő jutott idő közben eszembe. Gyorsan teltek a percek. Mikor az étel elkészült egy hangulatos tálba tettem, s megterítettem. A két gyertya fényére bíztam a világítást. A szobámba siettem. Mindössze 10 percem volt. Fekete rövidnadrágot és egy sötét melltartót kaptam magamra. A fürdő felé vettem az irányt. A sebemet átkötöttem jó vastagon, ezt pedig a világoskék pólómmal takartam. Hajam kibontottam, mindössze kétoldalt, elő volt eltűzve egy - egy tincs. Vártam. Nem kellett sokáig, hisz percek elteltével kopogást hallottam. Mosolyogva nyitottam ajtót, s a fiú látványa fogadott fekete öltönyben. 

- És tényleg felvetted! - böktem mellkasára, de hamar meg is csókoltam. - Pontos voltál - suttogtam ajkaira szavaimat. Nem zavart, hogy meg kívül van küszöbön.

- Nem hagyok ki egy alkalmat sem - mosolygott.

- Mégis mivel kapcsolatban? - vontam fel szemöldököm, s vártam válaszát.

- Veled kapcsolatban - maradt az imádnivaló mosolya arcán, majd míg elvesztem kisfiús tekintetében csókjával térített észhez. Hamar viszonoztam is, miközben beljebb húztam. 

- Kisasszony. - biccentettem az egyik szék felé, amit épp kiszabadítottam az asztal takarásából.

- Kapd be! - nevetett, és a másik székre ült le. Szomorúan elhúztam a számat, s visszatoltam az ülőhelyet.

- Az, az én helyem kislány - sétáltam elé. - A másikra szórtam bolhairtót is bundás - húztam az agyát, s haját kócoltam össze.

- Haza megyek. - állt fel, miközben morgott.

- Ne csináld! - álltam elé. Nem szántam komolynak szavaimat. - Sajnálom - hajtottam le fejem. Rájöttem, hogy nem lehet mindig az, amit akarok. - Nem tarthatlak mindig vissza. - álltam félre, s a másik székre ültem.

- Nyugi. Nem megyek el. 

- Sajnálom. - ismételtem meg halkan, miközben a földet vizsgáltam.

- Semmi gond, csak örülnék, ha néha a szereteted is kifejeznéd - mondta halkan, majd államat fogta meg. Lassan felemelte fejem, s megcsókolt. Habozás nélkül viszonzást is nyert a gesztus. Szavaira bólintottam.

- Akkor is te fogsz ide ülni, ha már kihúztam neked. - suttogtam ajkaira.

- Rendben. - mosolygott, s felálltam. A székre ültettem, majd sajátomhoz sétáltam.

- Akkor hát. Jó étvágyat! - fogtam meg a villám - Ja, ételmérgezésért nem vállalok felelősséget - kuncogtam szemébe nézve.

__________________________________________

Elnézést a hibákért. A rész egy napomba telt, és késő estig írtam telefonról. A reggelem is a szavak javításával, átformálásával telt. (5:50 volt, mikor kezdtem.) Tehát, az apró hibákért még egyszer bocsánat. .) Plusz, fele részem törlődött, így megkaptam a reggeli írás élvezetét is. Szóval remélem, a rész kárpótol a tartalmával, s az eseményeivel. Biztató kommenteket, építő kritikákat, megjegyzéseket szívesen fogadnék, és olvasókat is, akik nyomot hagynak maguk után. Köszönöm. .)